Varga Mihály: a Világbank segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását

A kormány stratégiai célja a kis- és középvállalkozások (kkv) exportképességének növelése - hangsúlyozta Varga Mihály a Világbank országcsoport-igazgatójával, Günther Schönleitnerrel folytatott megbeszélésén, melyen az is szóba került, hogy a Világbank-csoport milyen módon segítheti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását, illetve a visegrádi országok közös régiós stratégiájának kialakítását - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.A pénzügyminiszter a közlemény szerint a hivatalában tartott tanácskozáson kiemelte: a kormány mindent elkövet azért, hogy a magyar cégek egyre nagyobb arányban kapcsolódhassanak be a Világbank-csoport számos területen megvalósuló tendereibe. A nemzetközi pénzügyi intézmény pályázatain az elmúlt néhány évben közel 40 projektben vehettek részt magyar cégek több mint 50 millió dollár értékben.

    
Egyre több versenyképes magyar cég van. A Világbank szakemberei komoly segítséget nyújthatnak abban, hogy még több hazai vállalkozás kaphasson nemzetközi lehetőséget - hangsúlyozta a miniszter. Varga Mihály megerősítette, hogy Magyarország támogatja a Világbankot a bevándorlással és a szegénységgel érintett országokkal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiben. A tavalyi tőkeemelések ugyanis lehetővé teszik, hogy a pénzintézet forrást biztosítson munkahelyek kialakításához, az infrastruktúra megteremtéséhez és a helyi vállalkozások megerősítéséhez.
   

Ez a gondolkodás közel áll a magyar állásponthoz is, hiszen véleményünk szerint a gondokat helyben kell orvosolni - szögezte le a tárcavezető. A felek a magyar fővárosban ősszel megrendezendő Víz Világtalálkozó kapcsán egyetértettek abban, hogy a Világbanknak kulcsszerep juthat a fenntartható fejlődés szempontjait is magában foglaló fejlesztések finanszírozásában - ismerteti közleményében a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com