Varga Mihály: az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani

Az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani, így a magyar gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben már 0,8 százalékkal növekedett, a negyedik negyedévben pedig tartotta az előző évi negyedévi teljesítményét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán Facebook-üzenetben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi évre vonatkozó GDP-adataira reagálva.Kifejtette, a káros külső hatások éves szinten 0,8 százalékkal mérsékelték a magyar gazdaság teljesítményét, ennek ellenére Magyarország gazdasági teljesítménye jelenleg is mintegy 5 százalékkal haladja meg a világjárvány előtti szintet, megelőzve a 3,5 százalékos uniós átlagot.
    

Kijelentette, 2024 a növekedés éve lehet a magyar gazdaságban, a bővülés mértéke elérheti a 3-4 százalékot. Ezt támogatja, hogy a kormány letörte az inflációt, a reálbérek újra növekednek, a fogyasztás, az export, a beruházások erősödnek, a foglalkoztatás rekordszinten van. Hozzátette, az Európai Bizottság is arra számít, hogy a magyar gazdaság az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.
    

Varga Mihály hangsúlyozta, a hazai eredmények bizakodásra adnak okot, a külső körülmények ugyanakkor óvatosságra intenek. Példaként említette, hogy az orosz-ukrán háború, a gázai konfliktus okozta nyersanyag- és alkatrészhiány, a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a hazai teljesítményt. Ebben a helyzetben az egyensúly erősítésére, óvatos tervezésre van szükség. Ezért a kormány 2024-ben tovább csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot, fenntartható növekedési pályára állítja a gazdaságot - mondta Varga Mihály.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com