Varga Mihály: az innováció erősítése és a stabilitás megőrzése alapvető (2. rész)

Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben."Érdemes arról beszélni, milyen út van mögöttünk, milyen sikerrel járt az államháztartás konszolidációja, de elsősorban azért, hogy ebből milyen további lépések következnek" - hangsúlyozta a miniszter "Biztonságos jelen-versenyképes jövő" című előadásában.

   
Varga Mihály szerint az elért eredmények megőrzése és a további előrelépés alapvető feltétele az innovatív, akár a tankönyvekben leírtaktól is eltérni képes gazdaságpolitika és az újításokra nyitott, ezáltal versenyképes vállalkozói szektor. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az ország felzárkózó pályán van, a gazdaság több mint 4 éve bővül, ma 4 százalékkal, ami duplája az EU átlagnak.


"Nem azért akarunk gazdasági növekedést elérni, hogy gyönyörködjünk a számokban, hanem hogy jobban lehessen élni Magyarországon" - tette hozzá.

Kifejtette: 7 év alatt a GDP 83 százalékáról 74 százalékra csökkent az államadósság és 4,2-ről 3,2 százalékra az adósságszolgálat. Ezzel "kikerültünk a veszélyzónából" - fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi szint még mindig magas és kitettebbé teszi Magyarországot közvetlen versenytársainál, a környező országoknál.    


"Határozott célom, hogy minél előbb 70 százalék alá szorítsuk ezt a mutatót" - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ez 2020-ra megvalósítható.     Varga Mihály emlékeztetett: 2010 óta a munkanélküliség 11-ről 4 százalék körüli szintre csökkent, 3,8-ról 4,4 millióra növekedett a munkavállalók száma. Az export volumen tavaly rekordot ért el. Az ipar kezd kiegyenlítettebb képet mutatni, cél, hogy e tendenciát folytatva csökkenjen a járműipari függőség - mondta.     


A jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban megjegyezte: miközben hatvanezer üres álláshely van, az 50 ezer külföldi munkavállalóra szóló kvótának csak harmadát veszik igénybe, és még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába.     Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy az év eleje óta 12,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek Magyarországon, a visszafogott infláció időszaka pedig továbbra is tarthatónak tűnik.     


A kormány és a tárca üzleti versenyképesség-javító intézkedései kapcsán kiemelte: tarthatatlan állapot, hogy a villamosenergiára-hálózatra történő csatlakozásra átlagosan 290 napot kell várniuk a cégeknek. Évekig, évtizedekig húzódnak csődeljárások és az engedélyezési eljárások egy része is indokolatlan hosszú.
    

Ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával és a vállalkozói elektronikus adóbevallások adóhivatal általi elkészítésének lehetővé tételével. Utóbbi téma kapcsán az idei SZJA bevallást nagy sikernek nevezve kijelentette: a NAV összesen 4,8 millió bevallást készített el, 1,5 millió adózónak egyetlen percet sem kellett e feladattal töltenie.     


A következő hónapok és a jövő év legfontosabb teendői között szólt a szakképzés további erősítéséről, a demográfiai mutatók javítását célzó programok és az állami bürokráciacsökkentés folytatásáról. Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja sikeresnek nevezve a csütörtöktől szombatig tartó eseményt. Zárszavában kiemelte: a három nap tartalmát és legfontosabb megállapításait, javaslatait összegző dokumentumot készítenek. Bejelentette: egy év múlva Debrecen ad otthont az 56. közgazdász vándorgyűlésnek.     


A Magyar Közgazdasági Társaság idei vándorgyűlésére előzetesen közel 900-an regisztráltak, ezzel a résztvevői létszámmal a vándorgyűlés az elmúlt évek legnagyobb közgazdasági társasági konferenciája volt és a 164 előadó számát tekintve is rekordot döntött.
    

A közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelén két plenáris és 17 szekcióülésén vezető gazdaságpolitikusok, kormányzati szakemberek, banki vezetők, gyakorló vállalatvezetők, gazdaságkutatók, egyetemi oktatók tartottak előadásokat. Köztük a nyitónapon teltház előtt beszélt az eszközárbuborékokról Thomas J. Sargent közgazdász professzor (New York-i Egyetem), a 2011. évi közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com