Varga Mihály: az újraindítás költségvetése a 2022-es büdzsé

A 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, a tavaszi benyújtás pedig egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét bemutatva az Országgyűlés szerdai ülésén.A tárcavezető kiemelte: a jövő évi költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja. Az akcióterv végrehajtása lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni - jelentette ki.

    
Megfogalmazása szerint, ez azt jelenti, hogy a költségvetés eszközeit is felhasználják, hogy mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, vissza tudja azt szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson, továbbá minden vállalkozó, akinek be kellett zárnia az üzletét, újra tudja indítani azt, sőt lehetőség szerint tovább tudja fejleszteni.
    

Varga Mihály hangsúlyozta: a családok és a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, valamint az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy lendületet adjanak a gazdaságnak. A cél az, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legsikeresebb országa közé tartozzon, a válságot pedig továbbra sem megszorításokkal, hanem a támogatások növelésével és adócsökkentésekkel kezelik, a költségvetési hiányt és az államadósságot ismét csökkenő pályára állítják - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com