Varga Mihály: elindul a kormány által finanszírozott hivatásossofőr-képzés

Mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter szombaton az ötvenéves Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) jubileumi konferenciáján Balatonvilágoson.driver2Varga Mihály közölte, hogy a mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére a C, a C+E vagy a D kategóriájú jogosítvány, valamint az ehhez kapcsolódó alapképzés megszerzésének költségeit fedezik. Hozzátette, a program jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikájához, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén minél többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához Magyarországon.

A program sikerét előrevetíti, hogy már több mint húszezren jelezték részvételi szándékukat, és jó példa a közelmúltban a VT-ARRIVA Kft.

és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Zrt. képzési programja, amely által a háromszáz résztvevő azonnal álláshoz is jutott.

Varga Mihály kiemelte, hogy az ágazat sikeres működése 200 ezer család megélhetését biztosítja, és hozzájárul Magyarország gazdasági növekedéséhez. Megjegyezte, a magyar áruszállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik, a hazai vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye pedig az elmúlt tíz évben több mint 2,5-szeresére növekedett.

A szállítási és raktározási ágazat a magyarországi munkavállalók több mint 5 százalékát foglalkoztatja és csaknem 500 milliárd forintos adóbefizetéseivel az államháztartás bevételeinek 5 százalékát biztosítja. Hangsúlyozta: a Világbank által közzétett Logistics Performance Index rangsorában Magyarország 2014-ben a 33. helyezést érte el, ami az eddigi legjobb eredmény.

A miniszter elmondta, a kormányzat célja, hogy kihasználva földrajzi elhelyezkedésünket, Európa keleti és nyugati felét összekötő szerepünket, a régió logisztikai szolgáltatóközpontjává váljon Magyarország. Ennek érdekében javítani akarják a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét, képzésekkel csökkentik a munkaerőhiányt, mérséklik a logisztikai ágazat adminisztratív terheit, hangsúlyt helyeznek az infrastrukturális fejlesztésekre, valamint csökkentik a közlekedés környezetterhelő hatásait.

Hozzátette: még 2015-ben a GINOP 1. prioritása keretében elérhetővé válnak a 2014-20-as fejlesztési ciklus első logisztikai témájú pályázati felhívásai. Wáberer György miniszterelnöki megbízott, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke azt mondta, a kormánnyal az utóbbi három hónapban kötött megállapodások alapján lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon a közúti közlekedés és a személyszállítás területén olyan feltételrendszer alakulhasson ki, amely a versenyképességünket egész Európában meghatározóvá teszi.

Megjegyezte, az egyesület által készített felmérés szerint a szakma körülbelül 6400 gépjárművezetőt tudna felszívni - fogalmazott -, így a kormányzattal a képzésekről kötött megállapodás az ország érdekeit is szolgálja. Az együttműködés további fontos elemei közt szólt arról, hogy január 1-jétől a napidíj eddig 40 euróban meghatározott adómentes mértéke 60 euróra emelkedik.

Emellett a nemzetközi fuvarozók az elektronikus útdíj külföldre eső részének 7,5 százalékát is leírhatják majd az iparűzési adóból - mondta. Magyarországon ma 11 ezer 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik mintegy 62 720 járművet üzemeltetve. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, és mintegy 15 ezer busz van forgalomban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com