Varga Mihály: legyen Magyarország Közép-Európa vezető országa az elektromobilitás terén

Az a cél, hogy Magyarország az elektromos busz használata és az elektromobilitás terén is Közép-Európa vezető országa legyen - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.

varga_mihaly_kormanyAz evopro cég magyar fejlesztésű és magyar gyártású elektromos buszának bemutatóján a Budai Várban a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, 2050-re a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, hibrid, vagy plug-in hibrid lesz, ami komoly kihívást jelent. Nemzetgazdasági érdek, hogy Magyarország is minél jobban részese tudjon lenni ennek a fejlődésnek, amihez technológiai innovációra van szükség - mondta.

A miniszter közölte, hogy ehhez minden adott. A cél elérését szolgálja a Jedlik Ányos terv és klaszter is, amelynek keretében egyebek mellett innovatív, versenyképes magyar járművek készülhetnek, bár a világ színvonalától a magyar elektromos járműgyártás nem marad el - jegyezte meg a miniszter.

Varga Mihály elmondta még, hogy a Jedlik Ányos tervhez kapcsolódóan a kormány az elektromobilitás elterjedését jogszabályi módosításokkal is segíteni szeretné, a többi közt a töltők telepítésére vonatkozó hatósági eljárásrend kialakításával, a villamosenergia-törvény felülvizsgálatával és módosításával, zöld alapszínű rendszám bevezetésével a hibrid és elektromos járművek esetében, illetve parkolási és útdíjkedvezmények bevezetésével, buszsáv használatának engedélyezésével.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a busz tesztprogramjának ünnepélyes megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy száz évvel ezelőtt, 1915 márciusában egy akkumulátoros busz volt az első, amely Budapesten menetrendszerűen közlekedett. Most értünk el újra oda, hogy elektromos buszok közlekedhetnek - tette hozzá.

Mészáros Csaba, az evopro-csoport vezetője azt mondta, a Modulo elektromos busz nem állhatna a Szentháromság téren a kormány ösztönző gazdaságpolitikája nélkül. Emellett köszönetet mondott az I. kerületnek is, hogy a városrész vezetése "zászlójára tűzte" az elektromos közlekedést.

A magyar mérnökök által tervezett, fejlesztett és gyártott Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusa, a Medio Electric ultrakönnyű, kompozit szerkezetű, mintegy 57 százalékos magyar értékhányaddal rendelkezik. A null-emissziós autóbusz 8 méter hosszú, 65 utas szállítására alkalmas.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com