Varga Mihály: Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új uniós fejlesztési időszak forrásait

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.Közlése szerint az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek.

Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket.  

    
A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket, ezért úgy állították össze a Vinop-ot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse - mondta. Minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó: már az első évben, azaz 2021-ben több mint 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek a vállalkozásoknak. Viszonyításképpen elmondta, hogy a mostani - 2014-2020-as - ciklus uniós szinten is jelentős programjában, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 7 év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe.
    

Rámutatott: Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó tagországai közé tartozik, a Ginop-ot 110 százalékos mutatóval hajtottuk végre, a program több ezer cég fejlesztéseit segítette, 100 ezer munkahelyet védett meg. "Ezt a munkát folytatjuk az új programoknál is" - fűzte hozzá. Minden újdonságról be fognak számolni szavai szerint, és ajánlotta a Ginapp applikációt, amelyben az új pályázatokról is lehet informálódni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com