Varga Mihály: Magyarország biztonságát megvédeni a legfontosabb feladat

A nemzetközi bizonytalanságok közepette a legfontosabb feladat megvédeni Magyarország biztonságát - mondta a pénzügyminiszter szerdán Halászteleken, a Molar Chemicals Kft. beruházásátadó sajtóeseményén.Varga Mihály szerint nem szabad a magyar érdekekkel ellentétes konfliktusokat vállalni, mert az országnak az az érdeke, hogy béke legyen, és a "józan ész hasson Európára".

A bizonytalanságok a 2023-as költségvetés tervezését is befolyásolják, a kormány ezért a gazdaság működőképességének megőrzésére, a beruházások folytatására, az ellátásbiztonság fenntartására törekszik - tette hozzá.
    

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország versenyképessége 2010 óta sokat javult, a gazdasági önállóság pedig akkor is fontos szempont lenne, ha az elmúlt években nem kellett volna szembesülni világjárvánnyal. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy mindenben külföldi beszállítóktól függjön, hiszen 2 éve bizonyossá vált, hogy a kedvezőtlen körülmények a legszükségesebb termékek beszerzését is ellehetetleníthetik - fogalmazott a pénzügyminiszter.
    

A belföldi gyártók megerősítésével a nemzetközi ellátási láncok akadozását is ellensúlyozni lehet - indokolta Varga Mihály a Molar Chemicals Kft.-nek megítélt támogatást, amely az Egészségipari támogatási program (ETP) keretéből 700 millió forinttal járul hozzá a vállalat csaknem 900 millió forintos beruházásához. A program 57 cég 83 fejlesztéséhez járult hozzá 68 helyszínen, és csaknem 5700 munkahely létrejöttét vagy megtartását segítette, 86 milliárd forint összértékű egészségipari projekt megvalósulását támogatja 67 milliárd forinttal.
    

A Molar Chemicals Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy az új raktáruk mellett bővítették a gyártási kapacitásaikat, és a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel az üzemet. A beruházási érték negyedét technikai és technológiai fejlesztésekre fordították. Pál József hozzátette, hogy a járvány idején szembesülniük kellett termelési korlátaikkal, de ma már arra készül a vállalat, hogy újabb beruházásokkal növelje a külföldi értékesítéseit.
    

Az 1993-ban létesült Molar Chemicals vegyszerek, gyógyszeralapanyagok, fertőtlenítőszerek gyártása mellett számos nemzetközi cég magyarországi képviseletét is ellátja. Beszámolójuk szerint 2020-ban több mint 3,3 milliárd forint, 2021-ben majdnem 2,8 milliárd forint árbevétellel zártak. A külföldi értékesítések összege csaknem 180 millió forint, illetve 135 millió forint volt. A cég az adózott eredménye 2020-ban megközelítette az 500 millió forintot, tavaly pedig a 242 millió forintot.
    

Az Egészségipari támogatási programot a kormány 2020 nyarán hirdette meg a világjárvány kitörésére válaszul. A Pénzügyminisztérium (PM) akkori közleménye szerint a magyar gyógyszer- és gyógyászati eszközgyártás új gyártóhelyek létrehozásával, hatékonyságuk erősítésével fejleszthető. Varga Mihály korábban úgy fogalmazott, hogy a program a járvány utáni helyzetre is felkészíti a magyar gazdaságot, hiszen olyan beruházásokat támogat, amelyek a további növekedés alapjai lehetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com