Varga Mihály: Magyarország kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszik Ázsia államaival
Magyarország kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszik Ázsia államaival, hiszen a két kontinens gazdasága aligha választható szét - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki renminbi-kezdeményezés konferenciáján Budapesten Varga Mihály.
A jegybankelnök szerint Magyarország jó időben hozott jó döntést a keleti nyitással, az MNB pedig továbbra is elkötelezett a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése iránt.
A rendezvényen Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kijelentette, hogy a gazdasági és politikai környezet kedvez a kapcsolatok elmélyítésének. A kínai-magyar együttműködés azért is különösen fontos, mert a távol-keleti ország vezető szerepet játszik a technológiai fejlődésben - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
A jegybankelnök szerint Magyarország jó időben hozott jó döntést a keleti nyitással, az MNB pedig továbbra is elkötelezett a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése iránt.A rendezvényen Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kijelentette, hogy a gazdasági és politikai környezet kedvez a kapcsolatok elmélyítésének. A kínai-magyar együttműködés azért is különösen fontos, mert a távol-keleti ország vezető szerepet játszik a technológiai fejlődésben - tette hozzá.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások