Varga Mihály: rendkívül kedvező a keresetek alakulása

Rendkívül kedvező a keresetek alakulása, a gazdaság növekedésével párhuzamosan emelkednek a bérek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal októberi keresetek alakulásáról közzétett adataira reagálva.Az idén január-októberben a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,6 százalék nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az idén októberben a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

    
Varga Mihály rámutatott arra, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamos bérnövekedést támogatja a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás, valamint a munkaerő-piaci helyzet átalakulása. Példaként említette, hogy a közfoglalkoztatásból mintegy 55 ezer ember lépett át a munkaerőpiacra, de néhány szektorban még mindig jelentős a munkaerőhiány.
    

A pénzügyminiszter szólt arról, hogy a munkaadói és munkavállalói oldal az elmúlt hetekben nem tudott megállapodni a következő évi garantált bérminimum és minimálbér emelésről. Elmondta, a kormánynak kell majd mérlegelnie, milyen konkrét összegeket határoz meg a garantált bérminimumra, illetve a minimálbérre. Egyebek közt figyelembe kell venni, hogy októberben már kisebb mértékű volt a bérnövekedés, mint az év előző kilenc hónapjában - mondta.
    

Magyarországon mintegy 300 ezer munkavállaló van bejelentve minimálbéren, a garantált bérminimum összege több mint 800 ezer embert érint, ez is mutatja, jelentősége van annak, milyen garantált bérminimumra, illetve minimálbérre tesz javaslatot a kormány - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, továbbra is azzal számolnak, hogy jövőre 4 százalék körüli növekedés lesz, amely kisebb mértékű bérnövekedéssel, de magas lakossági fogyasztással, magas beruházási rátával fog együtt járni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com