Varga Mihály: több ezer milliárd forintos fejlesztések jönnek

A Gazdaság-újraindítási akcióterv eddigi lépéseit, így az 5 százalékos lakásáfát, az otthonfelújítási támogatást, a 25 év alattiak adómentességét, a kamatmentes gyorskölcsönt újabb intézkedések, több ezer milliárd forintos fejlesztések követik - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára kedden feltöltött videóban a statisztikai hivatal frissen közzétett adatait kommentálva.Kiemelte: a tárca számításai szerint a magyar gazdaság idén a második negyedévben visszaáll a növekedési pályára és két számjegyű bővülést mutat majd abban a negyedévben. Varga Mihály elmondta, hogy Magyarország eredményesen védekezett uniós összehasonlításban a járvány gazdasági hatásaival szemben. A magyar gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 5,1 százalékkal csökkent tavaly, miközben az uniós átlag mínusz 6,4 százalék volt. Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, vagy éppen Csehország - tette hozzá.

    
A visszaesést egyrészt a magyar gazdaság ellenállóképessége, másrészt a gazdaságvédelmi intézkedések fékezték - húzta alá a pénzügyminiszter utalva arra, hogy az ellenállóképességet a magyar emberek elmúlt évekbeli munkája és a magyar gazdaságpolitika alapozta meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkahelyvédelmi támogatásoknak és az adócsökkentéseknek köszönhetően tavaly év végén 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, ami megegyezik a járvány előtti szinttel.


Tavaly a kormány 4 ezer milliárd forintot fordított a költségvetésből a fejlesztések támogatására - mutatott rá jelezve, hogy az unióban GDP-arányosan az egyik legtöbb beruházás Magyarországon valósult meg. Magyarország egyensúlyi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a 2008-as válság után, ezt a minap két nagy hitelminősítő is elismerte - idézte fel Varga Mihály. Arra is rámutatott, hogy az államadósság mértéke tavaly az év végén az uniós átlag alatt maradt, a deficit pedig uniós szintet ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com