Varga Mihály: több tényező együttes eredményének köszönhető az építőipar növekedése

A KSH legfrissebb közlése szerint tavaly novemberben az építőipari termelés 30,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, alacsony bázist.

Az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése novemberben 1,4 százalékkal csökkent. Az első tizenegy hónapban az építőipar teljesítménye 28,7 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

A miniszter elmondta, hogy a hazai és az uniós források felhasználása jelentősen megnövelte a beruházási arányt. Emellett 2016-tól indult a csok, aminek köszönhetően folyamatos felfutással nőtt jelentősen a lakásépítési engedélyek kiadása és a megépült lakások száma. A csok támogatási rendszerével párhuzamosan az adókedvezmény is segítette a lakásépítések számának növekedését.



Arról még nincs végleges adat, hogy tavaly hány lakás épült, de Varga Mihály azzal számol, hogy a 2016-os 7000-8000-es mértékhez képest a növekedés jelentős volt, amely 2018-ban is folytatódik. Tavaly novemberben az előző évhez képest 110 százalékkal volt több megkötött szerződése az ágazatnak, amely jól mutatja, hogy az építőiparban van még lendület, növekedési potenciál - tette hozzá.

A miniszter emlékeztetett, hogy a kormányzat 2017 novemberében kezdeményezte egy építőipari csúcstalálkozó létrehozását, amelyen megállapodtak abban, hogy az ágazat további fejlődése és a bruttó hazai termékben (GDP) képviselt arányának növelése érdekében olyan fejlesztéseket, pályázatokat indítanak el, amelyek jelentősen segítik az ágazat tartós növekedését. Ennek megfelelően a kormányzat 20 milliárd forintos építőipari eszközbeszerzési programot indít, amely nemcsak a nagyvállalatoknak, hanem a kis- és közepes vállalkozásoknak segít abban, hogy az ágazatban jelentkező munkaerőhiányt gépesítéssel, technológiai eszközök beszerzésével oldják meg - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com