Varga Mihály: történelmi mértékűre, 6,6 százalékra csökkent az adóelkerülés Magyarországon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult  - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.Az Európai Bizottság is elismeri a gazdaságfehérítés magyarországi eredményeit - jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint mondta: az online korszak bevezetése előtt még az Európai Unió legnagyobb adóelkerülési mértékével bíró államai között szerepelt Magyarország.  


A gazdaságfehérítés online korszakát 2014-ben indította el a kormány, ekkortól vált kötelezővé az online pénztárgép használata. A következő évben indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. júliustól, az online számlázás bevezetésével még tovább szűkült a csalárd adózók mozgástere - idézte fel a pénzügyminiszter. Ennek köszönhetően 2018-ban Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóelkerülés az európai országok között - hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az 5,1 százalékpontos csökkentéssel már két éve jobb eredményt értünk el, mint Németország. A bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján 2019-ben az áfarés mértéke még tovább, 6,6 százalékra javult, ezzel az értékkel megelőztük Ausztriát és Dániát is.  

    
A magyar gazdaságfehérítés online találmányai amellett, hogy nemzetközi szinten is példaértékű modellekké váltak, megteremtették az adócsökkentés költségvetési lehetőségét is. A koronavírus-válság idején különösen fontos, hogy - védve a tisztességes vállalkozásokat - senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik - húzta alá a tárcavezető. A cél az, hogy a történelmi mértékűre csökkent adóelkerülési ráta még kisebb legyen - nyomatékosította Varga Mihály, megjegyezve, hogy így a költségvetési egyensúly fenntartása mellett még a koronavírus-válság ellenére is folytatódhat a kormány adócsökkentő politikája.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com