Varga Mihály: új korszak nyílik a főváros közösségi közlekedésében

Új korszak nyílik a főváros közösségi közlekedésében, amelynek nyertesei a budapestiek, a magyar ipar és a buszgyártás - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter, amikor a tárca húsz magyar gyártású, elektromos meghajtású midi autóbusz, és az üzemeltetéshez szükséges töltőállomások beszerzéséről írt alá támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel.

Varga Mihály hozzátette: a magyar buszgyártás így lehetőséget kap arra, hogy újra a világ autóbuszgyártásának élvonalába kerüljön.

varga_mihaly_kormany

A kedden, Budapesten megkötött, mintegy négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásról szóló megállapodás szerint az alacsonypadlós, klimatizált, zéró kibocsátású elektromos autóbuszokat a tervek szerint 2016. május 15-ig helyezik forgalomba a budapesti utakon.

Varga Mihály rámutatott: azzal, hogy megjelennek a tisztán elektromos meghajtású autóbuszok a menetrendszerinti budapesti közösségi közlekedésben, kézzelfoghatóvá válik, hogy az elektromos járművek valós alternatívát jelentenek az autóhoz képest.

A megállapodás megfelel a kormány azon törekvésének, hogy Magyarország Közép-Európa vezető országa legyen az elektromos közlekedés elterjesztésében - hangsúlyozta a miniszter. Azt szeretnék elérni, hogy Magyarország minden szempontból, a környezetvédelmet, a gazdasági fejlődést és a versenyképesség javítását tekintve is profitáljon az új technológiák térnyeréséből - mondta.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: míg most száz forint egy dízelüzemű autóbusz kilométerdíja, az elektromos buszok üzemeltetési költsége ennek egyharmada, vagy egynegyede lesz.

Felidézte: száz éve indult a menetrendszerinti autóbusz közlekedés Budapesten, a két elindított járatból az egyik akkumulátoros elektromos hajtású autóbusz volt. Ma 2500 jármű látja el a közösségi közlekedést Budapesten, amelyből több mint ezer autóbusz közlekedik kétezer kilométeren - ismertette.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: néhány hónapon belül Amszterdam és London után Budapesten lesz a legnagyobb elektromos buszflotta Európában.

Elmondta: a városvezetés is Budapest környezetbarát, fenntartható módon történő fejlesztése mellett teszi le a voksát.

A húsz új elektromos meghajtású autóbuszt az Evopro Kft. gyártja. Az alacsonypadlós járművek nyolc méter hosszúak, és 61 embert, kerekesszékes utas esetén 55 embert képesek szállítani egyszerre - áll az eseményről kiadott sajtóanyagban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com