Varga: százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k

Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.A tárcavezető kiemelte: a kormány célja a járvány elleni védekezés új szakaszában, hogy a gazdaság újraindítását Magyarország olyan sikerrel tegye, ahogyan a veszélyhelyzetet kezelte. Hozzátette, hogy egyszerűsített eljárással megszülettek az első támogatói döntések a május végén meghirdetett VEKOP pályázatán.

    
Kifejtette: a kormány válasza a gazdaság újraindítására egy komplex csomag, a Gazdaságvédelmi akcióterv, ennek a pénzügyi kerete nagyjából a bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékának felel meg. Ebben szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyeket gazdaságvédelmi célokra csoportosított át a kormány az elmúlt hetekben. A cégek két operatív program, a GINOP és a VEKOP keretében meghirdetett felhívásokra jelentkezhetnek összesen 100 milliárd forintos pályázati keretösszegre - közölte.
    

Varga Mihály elmondta, hogy a VEKOP pályázaton nagyjából 750 cég nyerhet plusz fejlesztési forrást. A több szempontból újszerű pályázaton megújították az eljárást, minimálisra csökkentették a pályázók adminisztratív terheit. A túljelentkezés azt mutatja, hogy a magyar vállalatok megragadják a fejlesztési lehetőségeket, számos vállalat tervez fejlesztést a következő években.
    

Az első nyertesek közül három vállalkozás támogatási szerződését írták alá kedden a Pénzügyminisztériumban (PM): a Dunai Kikötő Kft., a Logipack Packaging Kft., és a Karzol-Trans Kft. vezetőivel. A Dunai Kikötő Kft. 30 millió forintértékű gépparknövelő fejlesztéséhez közel 20 millió forintos támogatást nyert. A Logipack Packaging Kft.77 millió forintos beruházásával a jelenlegi 50-ről tervezi  bővíteni dolgozói létszámát, amihez a kormány 54 millió forinttal járul hozzá. A Karzol-Trans Kft. raktárbázisának mintegy 220 millió forintos fejlesztéséhez 141 millió forintos segítséget jelent a pályázati támogatás - ismertette.
    

A kormány eddigi intézkedései tükrözik az elkötelezettséget a magyar vállalkozások fejlesztései iránt, a számukra kedvező gazdasági és fejlesztési környezet kialakítása érdekében "tesszük a dolgunkat" - mondta Varga Mihály. Úgy vélte, a gazdaságpolitika azért eredményes, mert találkozik a gazdasági szereplők igényeivel, amit számos tény igazol vissza. Példaként említette, hogy négyezer milliárd forintnyi beruházás van folyamatban. Magyarország a járvány utáni időszakban is vonzó termelési és befektetési célpont marad - hangsúlyozta.
    

A miniszter szerint a gazdaságban már látszanak az újraindulás jelei, a gazdaság szerkezete kiegyensúlyozottá válik, amint a költségvetési politika is  kiegyensúlyozott. Ezt a nemzetközi hitelminősítők előrejelzései is visszaigazolják. Jelenleg a világ gazdaságaiban vitatott az újraindítás kérdése, amit  Magyarország a saját és az uniós források együttes felhasználásával valósít meg - mondta Varga Mihály.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com