Varga: utoljára a 90-es évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám

Utoljára a 90-es évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám - kommentálta a legfrissebb foglalkoztatási adatokat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint 2014 novembere és 2015 januárja között 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel - 3,5 százalékkal - többen, mint egy évvel korábban.

A miniszter külön kiemelte, hogy a foglalkoztatási ráta 62,5 százalékra nőtt, noha 2010 májusában, a Fidesz-kormány indulásakor a 27 európai uniós tagország közül Magyarország még az utolsó előtti helyen állt, 54,6 százalékkal. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb mértékben növelni a munkavállalók számát a munkaerő-piacon - tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: továbbra is tartósan 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma. Mint írták, a növekedésnek kisebb része a közfoglalkoztatás, miközben a kormány foglalkoztatási programjainak is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre nagyobb arányt képvisel.

A tárca szerint a kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként pedig elősegítik a gazdaság bővülését is. A közelmúltban beérkezett makrogazdasági adatok továbbra is folyamatos foglalkoztatás-bővülést vetítenek előre - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com