Vas megyében 5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta

Vas megyében 5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Június végén 5836 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, mintegy 23,2 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal korábban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az álláskeresők számának csökkenése döntően a nyári közfoglalkoztatási programok eredménye. A munkaügyi központ adatai a legnagyobb (40 százalékos) csökkenést Vasvár körzetében mutatták, de 20-25 százalék közötti mérséklődés volt tapasztalható Körmend, Kőszeg, Szentgotthárd és Szombathely vonzáskörzetében is. Június végén a gazdaságilag aktív népesség 5 százaléka volt regisztrált álláskereső Vas megyében, míg a mutató egy hónappal korábban 6,5 százalék volt.

gazdasagi-novekedes-2012A nyilvántartásban szereplő álláskeresők 24 százaléka tartósan, legalább 1 éve nem talált számára megfelelő munkahelyet.

A regisztrált álláskeresők 36,5 százaléka legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel szeretne elhelyezkedni, 57,2 százalékuk pedig középiskolai bizonyítvánnyal keres munkát. Az álláskeresők alig több mint 6 százaléka diplomás. A nyár első hónapjában összesen 804 új álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, csaknem 24 százalékuk (191 fiatal) pályakezdő. Júniusban összesen 656 pályakezdő keresett munkát a kirendeltségek segítségével, 17,4 százalékkal kevesebben voltak, mint egy hónappal korábban.

A tanulmányaikat befejező fiatalok beáramlása júniusban ugyan megkezdődött a kirendeltségeken, de a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően többségük el tudott helyezkedni; 40 százalékuk közfoglalkoztatási program keretében talált munkát, 10 százalékuk pedig a munkaerő-piaci képzésbe kapcsolódott be. A nyílt munkaerő-piacon (önállóan vagy a kirendeltségek közreműködésével) minden negyedik pályakezdő álláskereső tudott elhelyezkedni.

A nyilvántartási rendszerből kikerülő összes álláskereső(1951 ember) 80 százaléka állt munkába júniusban; 60 százalékuk a közfoglalkoztatásba, 3,2 százalékuk pedig a munkaerő-piaci képzésekbe kapcsolódott be.
Júniusban összesen 1950 új álláslehetőséget jeleztek a foglalkoztatók a kirendeltségeken, amelynek mindössze 20 százalékához igényeltek anyagi támogatást. Az idén - május kivételével - a munkáltatók minden hónapban több nem támogatott álláshelyet jeleztek a kirendeltségeken, mint amennyit támogatással. A támogatott üres álláshelyeket legnagyobb számban a közfoglalkoztatók kínálták, míg támogatás nélkül a feldolgozóipar, kereskedelem, vendéglátás, valamint az építőipar területén nyílt lehetőség az elhelyezkedésre.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com