Vasárnapi pihenőnap - Megalapozatlanok a VOSZ kijelentései a nemzeti kereskedelmi szövetség szerint

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint megalapozatlanok a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) keddi kijelentései a vasárnapi zárva tartás ügyében, és riogatás, hogy a költésvetési hiány növekedésével jár az intézkedés bevezetése.

00144218A szervezet által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény kiemeli: a fogyasztás nem függ a nyitva tartástól, azt elsődlegesen az igények és a jövedelmek határozzák meg. Európa nagy részében a vasárnapi nyitva tartást szabályozzák, több helyen a teljes zárva tartás valósul meg.

Azokban az országokban, ahol a korlátozás fellazítása az elmúlt időszakban szóba került, ott ez kizárólag frekventált, idegenforgalmilag kiemelt területeken került napirendre, nem pedig az egész országra érvényes rendelkezés keretében.

Kedden sajtótájékoztatón Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke azt mondta, hogy várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében.

Az eseményen Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára jelezte: Nyugat-Európában egyedül Franciaországban, Németországban és Ausztriában van jelenleg szigorú vasárnapi zárva tartás, de mind Németország, mind Franciaország oldani kezdte az intézkedést, az előbbi országban tartományi hatáskörbe delegálták a kérdést.

Az MNKSZ közölte, a nemzetközi tapasztalatok alapján a nyitva tartás szabályozása nem jár a nemzetgazdasági szintű forgalom csökkenésével, csak átstrukturálódásával. Véleményük szerint a vasárnapi zárva tartás esetén a forgalom eloszlana a többi napokon, a törvény hatályba lépése így nem járna a költségvetési bevétel csökkenésével.

Az MNKSZ kifejtette: a három nagy magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánc is kifejezte, hogy a vasárnapi zárva tartás nem jár sem létszámcsökkenéssel, sem forgalom-visszaeséssel, valamint több külföldi tulajdonú multinacionális kereskedelmi szereplő is kinyilvánította, hogy nem tervez üzletbezárásokat.

A szövetség szerint a vásárlási szabadság sem sérül, csak időbeli változás történik, miközben időkorlát nélkül minden megvásárolható lesz a családi kereskedelmi üzletekben. Az MNKSZ közleménye hivatkozik a GfK piackutató kimutatására, miszerint a vasárnap a legalacsonyabb forgalmú nap, szerdán és szombaton a legmagasabb a forgalom.

Az MNKSZ szerint az intézkedés a kereskedelemben azért sem járna elbocsátásokkal, mert kevés a szakképzett kereskedelmi dolgozó, létszámhiány jellemzi az ágazatot. A dolgozók fizetése sem csökkenne, hiszen ugyanazt a vásárlótömeget kell kiszolgálni, esetleg hosszított nyitva tartással - írták.

Álláspontjuk szerint jóllehet vasárnap a szolgáltatások legnagyobb részét nem veheti igénybe a lakosság, így a postai, banki, vagy közigazgatási szolgáltatásokat, ez mégsem szül elégedetlenséget.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com