VDSZ: vissza kell adni a munkavédelmi ellenőrzési jogot a szakszervezeteknek

Vissza kell adni a munkavédelmi ellenőrzési jogot a szakszervezeteknek a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke szerint.VDSZSzékely Tamás az érdekképviselet egészségnapján tartott szombati sajtótájékoztatójához kapcsolódva az MTI-nek azt mondta, hogy a munka törvénykönyve módosításakor elvett szakszervezeti ellenőrzési jogkört szeretnék betenni a jelenleg a kormánnyal és a munkaadókkal egyeztetés alatt álló Nemzeti Munkavédelmi Stratégiai Programba.

Nem "fegyvert" akarnak a munkáltatók ellen, a munkahelyi ellenőrzésekkel a szakszervezetnek nem lenne hatósági jogköre - ismertette. Ezzel csak szeretnék felhívni a munkaadó figyelmét helyi szinten a kockázatos folyamatokra, helyszínekre, és elérni, hogy probléma esetén változtasson a gyakorlatán - fejtette ki.

A VDSZ elnöke szerint a kormányzat az utóbbi időszakban leépítette a munkavédelmi ellenőrzéseket. A nemzetközi ajánlások szerint tízezer munkavállalóra kellene jutnia egy ellenőrnek, ezzel szemben Magyarországon, ahol több mint négymillióan dolgoznak, száznál kevesebb az ellenőr - hívta fel a figyelmet.

Az év első hat hónapjában nőtt a munkahelyi balesetek és a halálos munkahelyi balesetek száma is tavalyhoz képest - ismertette a statisztikát a VDSZ elnöke. Székely Tamás beszámolt arról is, hogy a szakszervezet információi szerint a jogalkotó a munkavállalók számára hátrányos módon készül módosítani a munkavédelmi törvényt.

A javaslat szerint ha a munkavállaló nem azonnal jelenti a munkahelyi balesetet, neki kellene bizonyítania, hogy valóban a munkahelyén történt az eset - mondta. Elfogadhatatlan, hogy ezzel a munkavállalóra hárítják a felelősséget - jelentette ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com