Végtörlesztés: csak egy szűk réteg jár jól vele?

Végtörlesztés: Schmitt Pál hétfőn aláírta a törvényt, így indulhat a végtörlesztés. A hitelező pénzintézetek nem várnak nagy rohamot, illetve egy szűk réteg járhat csak jól vele a gazdaság szakértői szerint.

A végtörlesztés meghatározott árfolyama 180 forint svájci frank esetén, euró esetén 250 forint, valamint 2 forint a japán jen alapú devizahitel esetében.

Az árfolyamok alkalmazása csak akkor kötelező a pénzintézetek számára, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb, valamint a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést.

A végtörlesztés kapcsán nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék. Aki törleszteni szeretne, annak december 30-ig kell bejelentenie igényét a bank felé, majd az igénybejelentéstől számított 60 napon belül rendeznie is kell a fennálló tartozást.

Végtörlesztés, Lázár JánosA közigazgatási szaktárca elismerte, hogy a végtörlesztés kapcsán meghozott  szabályozás nem felel meg a nemzetközi jog előírásainak. Emiatt előfordulhat, hogy Magyarországnak később 100-250 milliárd forintos kártérítést kell fizetnie. Egy osztrák bankvezető részére írt levelében Matolcsy György elismerte, hogy 100-150 ezer ember használhatja ki majd a végtörlesztés lehetőségét, ezzel szemben a kormány néhol félmillió embert emleget.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Lázár János korábban így fogalmazott: "A végtörlesztéssel jól járhatnak az emberek, mert kiléphetnek az adósságcsapdából, és jól járhatnak a bankok is, hiszen pénzhez juthatnak fizetésképtelen adósok helyett, és jó Magyarországnak is, hiszen minden egyes fizetéssel csökken az ország deviza-kitettsége".

A Magyar Bankszövetség már bejelentette, hogy az Alkotmánybíróságon meg fogja támadni  a jogszabályt, de akadt olyan személy is, aki a külföldi bankok Magyarországról való kivonulásáról beszélt. Az osztrák Erste bank és Raiffeisen bankok azt közölték, hogy nem vonulnak ki a magyar piacról, de perelni fognak és teljesen befagyasztják hitelezési tevékenységüket.

A szakértők szerint viszont azok járnak majd jól a végtörlesztéssel, akik képesek egy összegben kifizetni sokmilliós hiteleiket. Hir.ma (forrás: Ingatlanmenedzser)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com