Végtörlesztés: mától indul

Végtörlesztés: az Országgyűlés által múlt hétfőn került elfogadásra az a törvény, amely lehetővé teszi az ingatlanfedezetes devizahitellel  rendelkező adósok számára, hogy egy összegben, kedvezményes árfolyamon törlesszék adósságukat. A törlesztés árfolyama:  svájci franknál (CHF) 180 forint, eurónál (EUR) 250 forint, japán jennél (JPY) 2 forint.

Ez csak azoknál a hiteleknél működhet, ahol a megállapított árfolyamnál alacsonyabb árfolyamon vették fel még a jelzáloghitelt.

A törvényt hétfőn Schmitt Pál aláírta, kedden pedig kihirdetésre került és ma hatályba is lépett.

A központi kormányzati oldal, a kormany.hu szerint az érintett hitelek négyötödénél is több esetben 10 millió forint alatti hitelről van szó, míg a maradék egyötöd 10 és 30 millió forint közötti sávban van. Egy szűk hányadot tesznek ki azok, akinek 30 millió forint feletti devizahitelük van.

Aki szeretne élni a végtörlesztéssel, az a hitelező pénzintézet felé december 30-ig adhatja be kérelmét írásban. Ennek teljesítésére a törvény 60 napot ír elő a bankok számára.

Nagy kérdés a háztartások esetében, hogy a végtörlesztéshez honnan teremtik elő a szükséges összegeket. A jelenlegi hírek szerint, amennyiben erre lehetőségük van, a legtöbben az érintett ingatlan eladásából tudnának törleszteni. Szintén sokan próbálnak meg újabb, forint alapú hiteleket felvenni ehhez.

Jó néhány ember azért előrelátó volt, és takarékosságuknak köszönhetően most nagyon jól járhatnak. Ők azok, akik folyószámlájukról, bankbetétjükből, vagy különböző befektetési alapokból elő tudják teremteni a sokmilliós összegeket.

Vannak, akik életbiztosításukból, lakás-takarékpénztári megtakarításukból, vagy tartós befektetési számlájukról tervezik törleszteni tartozását, nekik viszont érdemes kiszámolniuk a váltással járó előnyök és hátrányok mérlegét is. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com