Vegyes kezdés várható az európai tőzsdéken

Vegyes kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon az elhúzódó világkereskedelmi ellentétek miatt.A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti és a párizsi tőzsdék 0,1 százalék körüli gyengüléssel, a londoni pedig 0,2 százaléknyi emelkedéssel kezdheti a hétfői kereskedést. A Fehér Ház médiaértesülések szerint további importvám-emelésekre készül kínai termékekre és hasonló lépéseket fontolgat Japánnal szemben is.

    
Pénteken vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,05 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,08 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,16 százalékkal alacsonyabban fejezte be a kereskedést. A hetet az európai gyűjtőindexek két százalék körüli veszteséggel fejezték be a szűnni nem akaró világkereskedelmi ellentétek miatt.
    

Frankfurtban pénteken 0,04 százalékkal emelkedett a DAX index, a párizsi CAC-40 index 0,16 százalékkal erősödött, a londoni FTSE-100 index 0,56 százalékkal gyengült, Madridban pedig 0,41 százalékkal, Milánóban 0,39 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex. A pénteki kereskedés nagy vesztesei a banki papírok közül kerültek ki Európában.


A Deutsche Bank részvénye nap közben két és fél százalékot is veszített arra a hírre, hogy legnagyobb részvényese, a kínai HNA Group meg kíván válni részesedésétől. A bank papírja másfél százalékos veszteséggel fejezte be a pénteki kereskedést. A banki ágazat árfolyammutatója egy százalékkal gyengült. A Danske Bank részvénye négy és fél százalékkal gyengült észtországi leánybankjának pénzmosási botránya miatt.
    

Az olajár emelkedett hétfőn, a Brent 0,47 százalékkal hordónként 77,19 dollárra, a WTI 0,46 százalékkal 68,06 dollárra. Az eurót 0,04 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1548 dolláron, az arany ára 0,17 százalékkal unciánként 1198,30 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com