Vegyes kezdés várható az európai tőzsdéken

Az árfolyamindexek csekély mértékű, egyértelmű irány nélküli elmozdulására lehet számítani csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján Londonban az FTSE-100 index szinte változatlan kezdésére lehet számítani, a DAX index Frankfurtban 0,1 százalékkal emelkedhet, a párizsi CAC-40 index pedig 0,2 százalékkal csökkenhet a kereskedés kezdetén.

   
Szerda este Donald Trump amerikai elnök és Liu He kínai miniszterelnök-helyettes Washingtonban aláírta a két ország között dúló kereskedelmi vita rendezését célzó első fázisú egyezményt. A megállapodással elhárult a nemzetközi értékpapírpiacokat 18 hónapja leginkább terhelő tényező. A megállapodás értelmében a kínai árucikkekre kivetett amerikai pótvámok mindaddig érvényben maradnak, amíg a most aláírt részleges kereskedelmi egyezmény második szakaszának részleteiben nem születik megállapodás.


Kína emellett vállalta, hogy a következő két évben legalább 200 milliárd dollár értékben vásárol amerikai árucikkeket és szolgáltatásokat. A részleges kereskedelmi egyezmény február közepén lép életbe. A kínai elnök az amerikai elnökhöz intézett levelében hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi megállapodás "jó az egész világnak".
    

Mivel a kereskedelmi megállapodás "jótékony hatását" a piacok már beárazták, az ázsiai tőkepiacokon vegyes árfolyamindexek alakultak ki a csütörtöki kereskedésben. Az amerikai tőzsdék nyereséggel zártak szerdán a folyamatban lévő vállalati eredménybeszámoló-szezon legfrissebb adatainak köszönhetően.
    

Az olajárak emelkedtek csütörtök reggel, a Brent hordónként 64,50 dolláron 0,78 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben az európai piacok nyitása előtt másfél órával, az amerikai WTI ára pedig 0,80 százalékkal 58,27 dollárra emelkedett. Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1147 dolláron, az arany spot ára 0,21 százalékkal unciánként 1552,69 dollárra emelkedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com