Vegyes kezdés várható Európában

Vegyes indexekre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 0,05 százalék nyereséggel, a frankfurti DAX index 0,03 százalék veszteséggel, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalék veszteséggel kezdhet. Csütörtökön az európai tőzsdeindexek többsége veszteséggel zárt. A pán-európai indexek közül a Stoxx 600 0,38 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,31 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,02 százalékkal csökkent.

Londonban az FTSE-100 index 0,77 százalékkal, 57 ponttal 7488 pontra emelkedett, miután a font nyolc havi mélypontra gyengült az euróval szemben és a vártnál élénkebbnek bizonyult a júniusi kiskereskedelmi forgalom. Az euró két éves csúcsot ért el 1,16 dolláros jegyzés felett, miután az EKB elnöke jelezte, hogy az elkövetkező kamatdöntő ülések valamelyikén már meg fogják vitatni a mennyiségi monetáris lazító intézkedések fokozatos kivezetésének lehetőségét.


A frankfurti és a párizsi tőzsdeindexnek nem kedvezett az euró erősödése. A DAX 5 ponttal, 0,04 százalékkal 12 447 pontra, a CAC-40 17 ponttal, 0,32 százalékkal 5199 pontra csökkent. Madridban 0,22 százalék, Milánóban 0,19 százalék volt az indexcsökkenés. Az amerikai indexek csekély változással, vegyes értékekkel fejezték be a csütörtöki globális tőzsdei napot, Ázsiában pedig szintén vegyes, többségében veszteséges indexekkel vette kezdetét a pénteki globális kereskedés.


A DJIA-30 index 0,13 százalékkal csökken, az S&P-500 index 0,02 százalék gyengüléssel egy pont híján rekordon zárt, a Nasdaq Composite indexnek viszont 0,08 százalék emelkedés is elég volt egy új zárási rekordhoz. Az index 2015 februárja óta első alkalommal hozott össze tíz napos egybefüggő nyereséges szakaszt.


Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával Tokió 0,22 százalék veszteséget, Szöul 0,16 százalék nyereséget, Sanghaj 0,07 százalék veszteséget, Hongkong 0,02 százalék nyereséget mutatott. Az olajár 0,04 százalékkal állt magasabban, a Brent hordónkén 49,32, a WTI 46,94 dolláron. Csütörtökön az olajár kissé csökkent, bár nap közben a Brent hat hete első alkalommal 50 dollár feletti jegyzésen is járt. Az olajár további alakulása szempontjából az OPEC tagországok és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők szentpétervári találkozója hétfőn lehet meghatározó jelentőséggel.


Az arany ára kevéssé változott és nagy eséllyel sorban a második nyereséges hetet fogja tudni zárni pénteken. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,02 százalékkal unciánként 1245,32 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com