Vegyes nyitás New Yorkban

Az előző napi gyengülés után vegyesen, a technológiai részvények körében veszteséggel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,01 százalék, az S&P-500 index pedig 0,04 százalék emelkedést, a főként fejlett technológiai cégek részvényeit jegyző Nasdaq piac Composite index viszont 0,23 százalék veszteséget mutatott. A nyitás után pár perccel már mindhárom index veszteségben járt. Az indexek a pénteki kezdéskor még másfél-két százalékos heti nyereségben jártak.

   
Az árfolyam-alakulás irányát pénteken a vállalati eredmény-beszámoló szezon legfrissebb publikációi határozzák meg. Az olajár lefelé korrigált kissé, de ezzel együtt is a 2014 végi szinten, idei csúcsa közelében tartózkodik. A WTI jegyzése 0,56 százalékkal 67,91 dollárra, a Brent ára 0,66 százalékkal 73,29 dollárra csökkent hordónként. A WTI 69,56 dolláron, a Brent pedig 74,75 dolláron érte el csütörtökön idei csúcsát, ami 2014 novemberi árszintnek felel meg. A mostani árszinten mindkét olajtípus nyereséggel zárhatja a hetet, a WTI egy százalékossal, a Brent pedig másfél százalékossal.
    

Az arany ára csökkent, a határidős jegyzés legközelebbi kontraktusa 0,50 százalékkal 1342,10 dollárra ment le unciánként. A dollár erősödött, az eurót 0,47 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2288 dolláron.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com