Vegyes nyitás várható a főbb európai részvénypiacokon

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piaci szereplők figyelme az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások következő, Washingtonban tartandó fordulójára irányul.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató és a párizsi CAC-40 index pár ponttal csökkenhet a nyitásban, míg a frankfurti DAX-30 index stagnálással indíthatja a napot.

    
Európában egy sor nagyvállalat kedden teszi közzé gyorsjelentését, közülük a Danone, az HSBC és a BHP Billiton a reggeli órákban. Európa legnagyobb bankja, az HSBC Hongkongban jegyzett részvényeinek árfolyama 2,7 százalékkal esett annak nyomán, hogy a pénzintézet tavaly elért adózás előtti nyeresége éves összevetésben 15,9 százalékkal 19,9 milliárd dollárra emelkedett, de így sem érte el az elemzők által várt 22 milliárd dolláros értéket.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,20 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,28 százalékos pluszban, míg a dél-koreai Kospi 0,22 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 0,04 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng pedig 0,15 százalékos mínuszban állt a kereskedés vége előtt egy órával.
   

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,15 százalékkal 513,27 pontra esett vissza. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott az ázsiai kereskedésben.
    

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,05 százalékos mínuszban, 66,47 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,67 százalékos nyereségben, 55,96 dolláron forgott kedd reggel nyolc órakor. Hétfőn vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,24 százalékkal, 7219,47 pontra, a frankfurti DAX-index pedig 0,01 százalékkal, 11 299,20 pontra csökkent, míg a párizsi CAC-40 index 0,30 százalékkal, 5168,54 pontra nőtt. Milánóban 0,58 százalékkal, Madridban pedig 0,35 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,23 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,19 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,11 százalékkal kapaszkodott feljebb.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com