Vegyes nyitás várható a főbb európai részvénypiacokon

A pozitív ázsiai és amerikai trendtől eltérően vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn. A befektetők figyelme továbbra is a koronavírus-járvány után éledező gazdaságra és a rasszizmus elleni globális tiltakozásokra irányul.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 16 ponttal, a frankfurti DAX-30 index pedig 3 ponttal eshet, míg a párizsi CAC-40 index 12 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 113 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben tovább araszoltak felfelé az árfolyamok a hét első napján, és emelkedő nyitást jeleznek a határidős New York-i indexek is.

    
Az optimizmust a vártnál sokkal jobb májusi amerikai foglalkoztatási adatok fűtik: a múlt hónapban több mint 2,5 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, szemben az elemzők által várt nyolcmilliós  és a rekordmértékű 20,7 milliós áprilisi csökkenéssel.

A munkanélküliségi ráta 13,3 százalékra csökkent az áprilisban mért 14,7 százalékról, amely a II. világháború óta a legrosszabb érték volt. Az ígéretes adatok erősítik azokat a reményeket, hogy a járványt követően gyors fellendülés indul el a sorra nyíló gazdaságokban.
    

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben három havi csúcsra ugrottak a tőzsdeindexek hétfőn. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) már a nyolcadik egymást követő kereskedési napon emelkedik, 0,33 százalékos pluszban, 515,15 ponton állt közép-európai idő szerint hétfő reggel nyolc órakor.
    

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,25 százalékos pluszban zárt, míg a dél-koreai Kospi 0,06 százalékos nyereségben közeledett a záráshoz. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,15 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,29 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Hongkongban 0,06 százalékos, Mumbaiban 1,36 százalékos, Szingapúrban pedig 1,31 százalékos nyereségben állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is emelkedik annak nyomán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének 14 tagállama és az olajkartellen kívüli tíz szövetséges ország, köztük Oroszország szombaton egy hónappal, július végéig meghosszabbította a kitermelés napi 9,7 millió hordós csökkentéséről kötött egyezséget.
    

Az augusztusi szállítású Brent hordónként 1,16 százalékos emelkedéssel, 42,79 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,75 százalékos nyereségben, 39,86 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,25 százalékkal, 1689,41 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,64 százalékkal 1693,55 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
    

Pénteken Londonban 2,25 százalékos, Frankfurtban 3,36 százalékos, Párizsban pedig 3,71 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 2,48 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 2,47 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 3,76 százalékkal emelkedett. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 3,15 százalékos, az S&P 500-as mutató 2,62 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója pedig 2,06 százalékos pluszban fejezte be a napot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com