Vegyes nyitás várható a főbb európai részvénypiacokon
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn. A befektetőket aggasztja az új koronavírussal megfertőződöttek számának erős emelkedése, valamint az amerikai-kínai feszültségek fokozódása.
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató a pénteki zárószintje körül, a frankfurti DAX-30 index 12 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 7 ponttal csökkenhet, míg a milánói FTSE MIB mutató 26 ponttal kapaszkodhat feljebb a nyitásban.
Tokióban 0,72 százalékos, Sydneyben 0,92 százalékos, Szöulban pedig 1,23 százalékos mínuszban állt az irányadó mutató záráshoz közeledve. Kínában viszont jelentősen emelkednek a mutatók: Sanghajban 2,41 százalékos, Sencsenben 1,95 százalékos, Hongkongban pedig 1,23 százalékos pluszt mutatott a tőzsdeindex nyolc óra körül.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,76 százalékos pluszban, 45,14 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,90 százalékos nyereségben, 42,39 dolláron forgott közép-európai idő szerint hétfő reggel nyolc óra körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,02 százalékkal, 1943,33 dollárra csökkent, míg a decemberi szállítású aranyé 0,22 százalékkal 1954,20 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Pénteken csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. Londonban 1,55 százalékkal, Frankfurtban 0,71 százalékkal, Párizsban 1,58 százalékkal, Milánóban 1,13 százalékkal, Madridban pedig 1,33 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,20 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,24 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,13 százalékkal csökkent.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,12 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as mutató 0,02 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,21 százalékos mínuszban zárt a múlt hét utolsó napján.
(Forrás: MTI)

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés hétfőn.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,49 százalékos pluszban, 565,60 ponton állt.

Hozzászólások