Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék, miután valószínűleg terrortámadás történt Párizsban három nappal a kulcsfontosságú francia elnökválasztás előtt.A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index pedig 9 ponttal emelkedhet, míg a párizsi CAC-40 index 7 ponttal eshet nyitásban.

Párizsban, a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra. Egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. A merénylőt agyonlőtték. Pénteken kevés makroadat várható.

Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport délelőtt teszi közzé a legnagyobb euróövezeti gazdaságok, majd az euróövezet egészére vonatkozó szolgáltatóipari, feldolgozóipari és kompozit beszerzésimenedzser-indexek (BMI) áprilisi előzetes adatait, délután pedig az amerikai BMI-k következnek.


Washingtonban hivatalosan is kezdetét veszi a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank háromnapos tavaszi közgyűlése, amelynek keretében összeülnek a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben Kína kivételével emelkedtek a vezető tőzsdemutatók, miután előző nap erős nyereségben zárt New York a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően.


Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,06 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,67 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,85 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,07 százalékos nyereségben, míg a vezető sanghaji index 0,27 százalékos mínuszban várta a zárást. A kőolaj ára emelkedik, de így is jó úton halad afelé, hogy a legnagyobb mértékű heti veszteséget szenvedje el az utóbbi egy hónapot tekintve.


Közép-európai idő szerint reggel háromnegyed nyolc körül az észak-tengeri Brent júniusi szállításra hordónként (159 liter) 53,02 dollárba került, 3 centes, 0,06 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júniusi szállításra hordónként 7 centtel, 0,14 százalékkal, 50,78 dollárra nőtt.


A Brent 55,89 dolláron, a WTI pedig még 53,18 dolláron zárta a múlt hetet a legközelebbi határidős jegyzésben. Csütörtökön nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,06 százalékkal, 7118,54 pontra, a frankfurti DAX-index 0,09 százalékkal, 12 027,32 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,48 százalékkal, 5077,91 pontra emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,65 százalékkal, 3443,13 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,18 százalékkal, 1483,74 pontra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com