Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, a befektetők figyelme továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre összpontosul.A londoni FTSE-100 index 3 ponttal emelkedhet, míg a frankfurti DAX-30 index 8 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 11 ponttal süllyedhet a nyitásban. Egy sor nagyvállalat, köztük a Telecom Italia és az ArcelorMittal pénteken hozza nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményeit.

    
Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéi nyomás alá kerültek pénteken, miután a Wall Street mínuszban zárt az amerikai szenátus adóreformtervének ismertetése után. A kockázatvállalási hajlandóságot erősen megnyirbálta, hogy a képviselőház és a szenátus törvényjavaslata nagyon különbözik egymástól, a republikánus párti szenátorok például egy évvel eltolnák a társasági adó kulcsának 35 százalékról 20 százalékra való csökkentését a költségvetési szabályokra hivatkozva.
   

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,11 százalékkal, 560,89 pontra süllyedt. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,87 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,30 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,33 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést. A vezető sanghaji index 0,26 százalékos nyereségben, a hongkongi Hang Seng pedig 0,02 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.
    

A kőolaj világpiaci ára keveset változott, az erős kereslet és a kitermeléscsökkentések támogatják az árakat, de az amerikai palaolajkitermelés növekedésének kilátásai határt szabnak a nyereségeknek. Közép-európai idő szerint reggel fél nyolc körül a januári szállítású Brent hordónként (159 liter) 63,83 dollárba került, 10 centes, 0,16 százalékos veszteségben jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi szállításra hordónként 8 centes, 0,14 százalékos mínuszban, 57,09 dolláron forgott.
   

Csütörtökön erős mínuszokban zártak a nyugat-európai tőzsdék egy sor csalódást keltő vállalati beszámoló hatására. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,61 százalékkal, 7484,10 pontra, a frankfurti DAX-index 1,49 százalékkal, 13 182,56 pontra, a párizsi CAC-40 index 1,16 százalékkal, 5407,75 pontra, a madridi IBEX-35 mutató pedig 0,86 százalékkal, 10 141,10 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,11 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,09 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,98 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com