Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Az előző napi jelentős veszteségek után vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,25 százalékkal eshet, a frankfurti DAX-30 index stagnálhat, a párizsi CAC-40 index pedig 0,1 százalékkal emelkedhet a nyitásban. Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin estek az árfolyamok szerdán, követve New Yorkot, ahol olyan nagy vállalatok, mint a Facebook és a Nike húzta lefelé az indexeket, miközben fokozódtak az aggodalmak az Egyesült Államok és a nagyobb gazdaságok közötti kereskedelmi tárgyalások kedvezőtlen alakulása miatt.

    
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,99 százalékkal 525,19 pontra esett.

A záráshoz közeledve Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,30 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,63 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,31 százalékos mínuszban állt. A vezető sanghaji index 0,79 százalékos, a sencseni pedig 0,85 százalékos veszteségben közelített a záráshoz. Hongkongban 1,99 százalékos, Szingapúrban 0,86 százalékos, Mumbaiban pedig 0,12 százalékos veszteséget mutattak a vezető indexek.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb nyersolajexportőr országa jelezte, 70-80 dollár között akarja tartani az olajárakat a novemberi amerikai félidős kongresszusi választásokig. Szerda reggel a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,46 százalékos mínuszban, 77,81 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,77 százalékos veszteségben, 69,33 dolláron forgott.
    

Kedden erős mínuszban zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,62 százalékkal, 7457,86 pontra, a frankfurti DAX-index 1,10 százalékkal, 12 210,21 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,31 százalékkal, 5342,70 pontra esett. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,70 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,74 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,06 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com