Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak, de percek alatt mínuszba fordultak a vezető európai értéktőzsdék irányadó mutatói pénteken.A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 10,07 ponttal, 0,14 százalékkal csökkent, míg a frankfurti DAX-index 2,31 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 6,65 ponttal emelkedett nyitásban. A kereskedés első öt percének elteltével az FTSE-100 már 0,32 százalékos, a DAX 0,10 százalékos, a CAC-40 pedig 0,09 százalékos mínuszban állt.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,31 ponttal nőtt a kereskedés indításakor, de szintén csökkenésre váltott. Az eurót 1,1428 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,11 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik, köszönhetően annak, hogy csökkent az amerikai olajkitermelés a múlt héten, miközben a dollár árfolyama gyengült.


Az észak-tengeri Brent szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 47,91 dollárba került, 28 centes, 0,59 százalékos pluszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 27 centtel, 0,60 százalékkal, 45,20 dollárra nőtt.


Csütörtökön erős veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,51 százalékkal, 7350,32 pontra, a frankfurti DAX 1,83 százalékkal, 12 416,19 pontra, a párizsi CAC-40 pedig 1,88 százalékkal, 5154,35 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,36 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,87 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com