Vegyesvállalatot alapított az MVM és a Roszatom

European Power Services  (EPS) Zrt. néven vegyesvállalatot alapított az MVM Zrt. valamint a Roszatom állami konszern leányvállalata, a Rusatom Service Rt. Magyarországon.A Roszatom MTI-nek küldött közleményében kiemelte, a magyar és az orosz fél által alapított vegyesvállalatban a felek egyenlő arányban tulajdonosok, ugyanakkor a European Power Services Zrt. az MVM csoport részeként végzi majd tevékenységét.

    
A vegyesvállalat létrehozásával össze kívánták kötni a Roszatom állami atomenergetikai konszern tudományos és termelési kompetenciáit az MVM csoport  mérnöki és termelési kapacitásait, a szinergiával képesek lesznek a lehető leghatékonyabb együttműködésre az energetikai berendezések, létesítmények szervizelése terén, ami teljesen új lehetőséget teremt az üzleti tevékenység bővítésére az európai piacokon - írja a Roszatom.


    

Az MVM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a EPS Zrt. a működését hét fővel 2020. július 8-án kezdte meg, a társaság alaptőkéje 5 millió forint. Az MVM honlapján közzétett tájékoztatás szerint a vegyesvállalat elsősorban erőművi rendszerek és berendezések biztonságos működtetéséhez szükséges fejlesztési és karbantartási szolgáltatásokat nyújt hazai és más európai piacokon.
    

Az MVM felidézi, hogy az MVM Zrt. és a Rusatom Service együttműködéséről 2018 októberében kezdődtek tárgyalások, majd a felek 2019. április 15-én egy vegyesvállalat alapítását célzó befektetői szándéknyilatkozatot írtak alá, a részvényesi megállapodást és a European Power Services Zrt. (EPS) alapszabályát 2020. május 11-én szignálták, a cégbíróság pedig a 2020. június 16-án bejegyezte a társaságot.
    

Az EPS üzleti tevékenysége többek között kiterjed az erőművi rendszerek, szerkezetek, alkatrészek biztonságának és hatékonyságának javítására, azok üzemeltetésének támogatására, illetve karbantartására és korszerűsítésére. A társaság továbbá speciális szakemberek képzésével, üzembe helyezési és leszerelési tevékenységekkel, illetve berendezések, szerszámok, pótalkatrészek, fogyóeszközök beszerzésével és szállításával foglalkozik majd.
    

Az MVM honlapján közzétett tájékoztatás szerint a EPS munkája elsősorban az MVM XPert Zrt., az MVM Titán Zrt., az MVM Nukleáris Karbantartó Zrt. és az MVM ERBE Zrt., valamint a Rusatom Service, és más, a Rosatom holdinghoz tartozó tagvállalatok kapacitásainak bázisán kezdődik el. A felek lehetőségeket látnak a magyar és a környező - elsősorban a cseh, szlovák, ukrán és balkáni - piacokon való együttműködésben is - írja az MVM honlapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com