Versenykorlátozás miatt 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) képalkotó diagnosztikai termékeket gyártó és forgalmazó cégeket bírságolt összesen 1,6 milliárd forintra, amiért jogsértő módon közbeszerzéseket osztottak föl egymás között. A GVH pénteki közleménye szerint a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a Philips Magyarország Kft., a Hoge Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., az Euromedic Technology Kft.,  a Chemium Zrt. "f.a.", a Medirex Zrt., valamint a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft. 2015-ben a Környezet és Energia Program keretében kiírt közbeszerzésekről egyeztetett. Az MRI-, CT- és röntgenberendezéseket gyártó társaságok egységes és folyamatos versenykorlátozó magatartása az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértés - írták.

    
A GE Hungary Kft.-nek 341 millió forint, a Premier G. Med Kft.-nek 308 millió forint, az Euromedic Technology Kft.-nek csaknem 300 millió forint bírságot kell fizetnie. Többen ugyanakkor együttműködtek a hatósággal, három vállalkozás pedig önként jelentette be a jogsértést, és bizonyítékokat is mutatott. Az elsőként jelentkező Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft.-nek így nem kell büntetést fizetnie, míg a Siemens Healthcare Kft. 40 százalékkal, a Hoge Kft. pedig 30 százalékkal kisebb bírságot köteles vállalni. Emellett több érintett büntetését is enyhítették, és voltak olyanok, akikkel szemben a GVH megszüntette az eljárást - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com