Veszteséges kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti és a párizsi tőzsdék egy százalék körüli indexveszteséggel kezdik a hétfői kereskedést, a londoni tőzsdeindex pedig 0,7 százalékkal gyengül nyitáskor.

    
Pénteken nyereséggel zártak az európai tőzsdék Frankfurt kivételével: a DAX index 0,21 százalékkal csökkent. Londonban az FTSE-100 index 1,10 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,68 százalék nyereséget ért el. Madrid 0,58 százalékkal, Milánó 0,53 százalékkal zárt magasabban. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 0,63 és 0,62 százalék nyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,41 százalékkal emelkedett.
    

Pénteken a technológiai ágazat részvényei emelkedtek a legnagyobb mértékben Európában, korrigálva a kínai Huawei távközlési berendezés gyártó vállalat pénzügyi igazgatójának letartóztatása miatt elmérgesedni látszó amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek miatt előzőleg elszenvedett veszteségeiket. A Nokia és az Ericsson részvényei egyaránt három százalékot meghaladó nyereséget értek el.
    

Az olajár a pénteki emelkedés után vegyesen alakult hétfőn, a Brent nyersolaj ára tovább emelkedett, az amerikai WTI ára csökkent. A Brent ára 0,45 százalékkal hordónként 61,95 dollárra emelkedett, a WTI ára 0,30 százalékkal 52,45 dollárra csökkent. Pénteken az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, közöttük Oroszország napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentésben állapodott meg. Az OPEC napi 800 ezer hordóval, a szervezeten kívüliek napi 400 ezer hordóval csökkentik termelésüket.


A termelési rekordot rekordra döntő Egyesült Államok viszont nem vesz részt a korlátozásban, ami a WTI árának csökkenéséhez vezetett. A dollár gyengült, az arany ára emelkedett a Fed kamatemeléseinek mérséklődő ütemezéséről adott jelzések hatására. Az eurót 0,49 százalékkal jegyzik erősebben 1,1435 dolláron, az arany ára 0,22 unciánként 1255,30 dollárra emelkedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com