Veszteséggel nyitottak az amerikai indexek

Az előző napi vegyes zárás után a fokozódó geopolitikai feszültség által keltett befektetői aggodalmak miatt nagy eséssel nyitottak pénteken az amerikai tőzsdeindexek.New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,42 százalék, az S&P-500 index 0,64 százalék, a Nasdaq Composite index 0,71 százalék veszteséget mutatott. A török líra árfolyamesésével fémjelzett egyre fokozódó geopolitikai feszültség nagy árfolyamesést idézett elő a világ tőzsdéin pénteken. Pozitív eredményt szinte csak a kínai piacon lehetett látni, de szerte Ázsiában és Európában is nagy veszteségbe csúsztak az árfolyamindexek.


    
Az amerikai tőzsdék nyitásakor a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 1,1 százalék, a Stoxx 600 index 1,0 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,7 százalék veszteséget mutatott. Londonban 0,8 százalékkal, Frankfurtban 1,8 százalékkal, Párizsban 1,5 százalékkal, Madridban 1,5 százalékkal, Milánóban 2,3 százalékkal esett a tőzsdeindex.
    

A török líra pénteken 15 százalékkal gyengült a dollárral szemben. Heti vesztesége 25 százalék volt, az év eleje óta pedig 68 százalékkal gyengült. Az euróval szemben 14 százalékkal gyengült a török líra pénteken, heti vesztesége 24 százalék volt, az év eleje óta pedig 61 százalékkal gyengült. Az Egyesült Államok augusztus elején szankciókat jelentett be Törökország ellen egy amerikai lelkész fogva tartása miatt.


Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint viszont összehangolt támadás zajlik az ország gazdaságának a megroppantása érdekében. Donald Trump amerikai elnök pénteken a török alumínium és acéltermékekre kivetett vám megduplázását jelentette be. Beart Albayrak török pénzügyminiszter pedig "új gazdasági modell" bevezetéséről tett bejelentést pénteken.
    

Az olaj ára az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek árcsökkentő hatása ellenére is emelkedett az Irán elleni szankciók következében várható exportcsökkenés miatt. A hetet azonban ezzel együtt is negatív eredménnyel zárja majd az olajár. A WTI ára pénteken 0,82 százalékkal hordónként 67,36 dollárra, a Brent ára 0,36 százalékkal 72,33 dollárra emelkedett.
    

Az eurót 0,91 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1423 dolláron. Az arany ára 0,01 százalékkal unciánként 1219,80 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com