Vezetékszakasz-cserét hajt végre a Mol a megbízhatóbb kerozinszállítás érdekében

Csőszakasz-cserét hajt végre a Mol június elején a Dunai Finomítóból a Liszt Ferenc repülőtérre vezető kerozinvezetéken, a munkálatok ideje alatt repülőgépek üzemanyag-ellátása folyamatosan biztosított lesz - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.A közleményben ismertették: a százhalombattai Dunai Finomító és a Liszt Ferenc repülőtér között húzódó vezeték tulajdonosa a magyar állam. A Százhalombatta-Ferihegy szakasz vagyonkezelője az MNV Zrt., a repülőtér területén található szakaszé pedig a Budapest Airport.

A teljes vezetéket a Mol üzemelteti.

Ez a mintegy 40 kilométer hosszú, óránként 110 köbméter kapacitású csővezeték biztosítja a Liszt Ferenc repülőtéren tankoló repülőgépek kerozinellátásának (JET) jelentős részét.

A korábbi vizsgálatok alapján szükségessé vált egy csőszakasz cseréje, amelyet június 3-9. között hajtanak végre. A munkálatok során a vezetékből kiürítik a csaknem 600 tonna üzemanyagot, majd elvégzik a cserét. A javítandó szakasz Gyál és Vecsés között, egy út alatt található, ezért csak a cső két végpontját kell feltárni, a cserét pedig új cső behúzásával oldják meg a meglévő nyomvonalon.

A munkálatok ideje alatt repülőgépek üzemanyag-ellátása folyamatosan biztosított lesz, a repülőtér rendelkezik a szükséges készlettel, ami igény esetén vasúti szállítással is kiegészíthető - jelezte a Mol. A közleményben felidézték, hogy a Mol a repülőgép-üzemanyag ellátás területén az elmúlt időszakban több fejlesztést is elvégzett.

A vállalat a Budapest Airporttal, a Wizz Airrel és a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.-vel együttműködve 2023-ban sikeresen végrehajtotta a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) kereskedelmi tesztelését. Tavaly 1,2 milliárd forintos beruházással felújította kecskeméti telepét, ahol Magyarország stratégiai kerozinkészletének mintegy 85 százalékát tárolják.

A Mol-csoport pozsonyi finomítójában februárban sikeresen tesztelte a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) előállítását is. A próbagyártás eredményei igazolták, hogy a Mol technológiailag felkészült az alternatív szintetikus üzemanyagok előállítására, ami a vállalat hosszú távú Shape tomorrow stratégiájának szerves része - írták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com