Videoton Holding: az idei árbevétel várhatóan eléri a 192 milliárd forintot

Az előzetes adatok alapján a Videoton Holding Zrt. a válság ellenére kiegyensúlyozott évet zárt: a vállalatcsoport árbevétele valamennyivel a 2019-es szint felett fog realizálódni, s várhatóan eléri a 192 milliárd forintot - közölte a társaság kedden az MTI-vel.A közleményben rámutattak, hogy a tavalyi év zárásakor egy globális lassulás egyértelmű jelei körvonalazódtak, majd a koronavírus okozta globális járvány és a nyomában fellépő gazdasági krízis ellenére nem csak "túléltek", hanem fejlődtek is. A társaságcsoport dolgozói létszáma a vírusjárvány negatív hatásai miatt április-májusban jelentősen csökkent, ugyanakkor az év végére - a magyarországi munkavállalókat figyelembe véve - szinte teljesen visszatért az év eleji szintre.

    
Sinkó Ottó társ-vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a cégcsoport többnyire exportra termel, ezért számukra előnyös volt a forint leértékelődése, kompenzálta az előzetesen prognosztizált visszaesést.

Megjegyezte, hogy a jövő évet illetően az üzleti várakozásaik biztatóbbak, mint tavaly ilyenkor voltak, vagyis az idei nettó árbevételt várhatóan túl fogják szárnyalni 2021-ben.
    

A társ-vezérigazgató szerint óvatos optimizmusuk főként azoknak az új üzleteknek köszönhető, amelyeket idén kötöttek: a Videoton EAS Kft. a vírus miatt erősödő wifi kommunikációs igényeket tudta új vevőn keresztül jól realizálni, míg a VT Metal Kft. és a VT Autóelektronika az elektromobilitás terén létrejött új megállapodásoknak köszönhetően gyárt majd elektromos autókba épülő alkatrészeket.
    

Utóbbi tagvállalat nemrégiben részesült állami támogatásban a Nagyvállalati beruházásösztönző programban, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentett be múlt csütörtökön. A Videoton Autóelektronika korszerű gyártóberendezéseket szerez be a támogatásból, melyekkel az elektromos és hibrid járművek alkatrészeinek előállítását végzik majd.
    

A 100 százalékban magyar tulajdonú Videoton cégcsoport a harmadik legnagyobb európai székhelyű szerződéses gyártó. A társaságcsoport székesfehérvári székhellyel Magyarországon kilenc, Bulgáriában és Szerbiában 1-1 telephellyel rendelkezik. A csoport munkavállalói létszáma mintegy hétezer fő jelenleg, melyből hatezer Magyarországon, ezer fő Bulgáriában dolgozik.
    

Árbevételén belül 40 százalékot meghaladó az autóipar részaránya, 25 százalékot tesznek ki az ipari alkalmazások, míg a háztartási gépipar részesedése 14 százalék. A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2019-es konszolidált árbevétele megközelítette a 191 milliárd forintot, miközben adózott eredménye 19,2 milliárd forint volt. A társaságcsoport 2018-as konszolidált árbevétele 185 milliárd forint volt és 18,9 milliárd forint adózott eredményt ért el.
    

A Videoton Autóelektronika Kft. a cégcsoport legnagyobb cége, idei várható árbevétele 57 milliárd forint, jelenleg közel 1400 főt foglalkoztat. A cég 2018-ban több mint 51,5 milliárd forintos, 2019-ben csaknem 54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, főleg külföldi értékesítéssel. Nyeresége tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, előtte pedig az 1,8 milliárd forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com