A német GDP-növekedés erősödésére számít a Bundesbank

Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, a Bundesbank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.A Bundesbank pénteken kiadott havi jelentésébe foglalt előrejelzés szerint a német bruttó hazai termék (GDP) jövőre is az ideivel nagyjából megegyező lesz, a növekedés fél százalék körül marad, 2021-re, 2022-re viszont másfél százalék közelébe emelkedik.

    
A Bundesbank 0,6 százalékos éves GDP-növekedést vár 2020-ra az idei 0,5 százalék után, az elkövetkező két évben pedig egyaránt 1,4 százalékosat.

A javuló gazdasági növekedési kilátásokat Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke a kormány növekedésösztönző költségvetési politikája és a jegybank laza monetáris politikája mellett elsősorban az exportkereslet várható emelkedésének tulajdonítja.
    

A Bundesbank prognózisa szerint jövőre már fellendül az utóbbi időkben meglehetősen lanyhának bizonyult exportkereslet a német termékek iránt. "Az ipari termelés ennek köszönhetően ismét lendületbe jöhet és így részben felszámolhatja a német gazdaság kétsebességes jellegét" - fogalmazott Jens Weidmann. A német gazdaságot ugyanis az utóbbi években főként a belföldi felhasználás tartotta lendületben, miközben az exportkereslet jelentősen visszaesett.
    

A Bundesbank prognózisa szerint a belföldi kereslet az elkövetkező években már nem fog az elmúlt években tapasztalható erőteljes ütemben növekedni, mivel a foglalkoztatás lassuló növekedése miatt a háztartások elkölthető jövedelme sem fog a korábbi ütemben emelkedni. A feldolgozóipar kapacitáskihasználtsága azonban az exportkereslet növekedése ellenére is alacsonyabb marad a korábbi évek magas szintjénél a Bundesbank várakozásai szerint.
    

Jens Weidmann a pénteken kiadott dokumentumban hangsúlyozza, hogy mivel túlsúlyban maradnak a német gazdasági teljesítményre negatívan ható kockázati tényezők, ezért tudatában kell lenni annak, hogy "a tartósan fennálló külső kockázati tényezők súlyosbíthatják és el is nyújthatják a feldolgozóipari teljesítmény visszaesését".
    

A Budnesbank szerint a lakosság átmenetileg csökkenő inflációra számíthat az alacsonyabb energiaáraknak köszönhetően, a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedésnek induló energiaárak azonban az inflációt is felfűtik majd az elkövetkező években. Az idei 1,4 százalékos infláció után jövőre így 1,3 százalék lehet a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke, majd 2021-ben és 2022-ben 1,6 százalékra és 1,9 százalékra emelkedhet. Az energia és élelmiszerárak nélkül kalkulált fogyasztói árindex, a maginfláció azonban mindvégig másfél százalék közelében marad.  

   
https://www.bundesbank.de/en/press/press-releases/bundesbank-projections-german-economy-to-emerge-from-lull-818796


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com