A Templeton alelnöke dicséri a magyarországi gazdasági változásokat

A magyar állampapírok legnagyobb külföldi birtokosa, a Franklin Templeton egyik vezetője derűlátóan nyilatkozott a magyar gazdaságról.

michael-hasenstab-iMichael Hasenstab, a Franklin Templeton befektetési alap kötvénypiacokért felelős alelnöke a YouTube-on megosztott videóban beszélt arról, hogy a magyar gazdaság kilátásai egészségesek, a kormány újbóli kétharmados többsége erős politikai felhatalmazást jelent a reformokhoz. A következő években a megkezdett reformok folytatódhatnak, így a Templeton továbbra is optimista a magyar kilátásokat illetően - tette hozzá.

Kifejtette, hogy amikor először befektettek Magyarországon és vásároltak magyar államkötvényeket, még nagyon rossz volt a helyzet, a befektetők többsége igen borúlátó volt. A Templeton azonban jelentős összeget ruházott be, bízva a sikerben, a cég hosszú távú lehetőséget látott Magyarországban - mondta.

Az alelnök szerint a magyar kormány nem hagyományos eszközökhöz nyúlt az utóbbi években, de ezek a hosszú távú reformokat szolgálták, azt, hogy kiaknázzák a gazdaságban mélyen lévő lehetőséget.

Michael Hasenstab hangsúlyozta, hogy a költségvetési politikában fegyelmezett volt Magyarország, ennek eredménye pedig máris látszik abban, hogy az adósságpálya növekedése megfordult. Emellett egy sor olyan piaci reformba kezdett bele a magyar kormányzat, melyek modernizálják a gazdaságot. Ilyen fontos reformok történtek a tömegközlekedési szektorban, az egészségügyben, az oktatásban - sorolta.

A szakértő kiemelte, hogy a korábbi jóléti rendszer egy részét a munkához kötötték, amivel az emberek jelentős részét visszairányították a munkaerőpiacra és a lépés sikerének első jelei már láthatóak.
Elmondta még, hogy a kormány sikeres volt abban, hogy külföldi befektetéseket csábítsanak Magyarországra, az ország pedig az egyik legnagyobb folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik Közép-Európában.
Sajtóhírek szerint a Franklin Templeton a magyar központi költségvetés adósságának 12,2 százaléka felett rendelkezett december végén.

A Templeton honlapja szerint az amerikai alap 908,3 milliárd dollárnyi befektetést kezelt május végén, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 846,5 milliárd dollárt.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt héten pénteken találkozott Budapesten Michael Hasenstabbal.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com