Csökkent az eurózóna feldolgozóipari BMI-je

Az októberi 50,6 pontról 50,1 pontra csökkent novemberben az eurózóna feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) - közölte a  piackutató intézet hétfőn.

markit economicsA piackutató elemzése szerint az eurózónás feldolgozóipar lassulása folytatódott novemberben amiatt, hogy kisebb ütemben emelkedett a termelés mértéke és erősen csökkent az új üzleti lehetőségek száma. A foglalkoztatottság mértéke változatlan maradt, és túl alacsony ahhoz, hogy a kétszámjegyű munkanélküliségi ráta csökkenjen.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat aktivitásának növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi.

A vizsgált nyolc euróövezeti ország közül öt mutatott visszaesést, ami tavaly július óta a legrosszabb arány.
Az országokra lebontott külön statisztikák ismét megmutatták, hogy komoly különbségek vannak az eurózóna egyes tagállamai között. Az ír BMI 56,2 pont lett, a spanyol 54,7 pont (89 havi csúcspontra emelkedett), a holland 54, pont, a német 49,5 pont, a görög 49,1, az olasz 49,0 pont, a francia 48,4 pont, míg az osztrák 47,4 pont.

A sereghajtó Ausztria, Franciaország és Olaszország egyaránt a kibocsátás, az új megrendelések és a foglalkoztatottság csökkenéséről számolt be.

Németországban 17 havi mélypontra zuhant a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index. A termelés volumene utoljára 2013 júniusában növekedett olyan alacsony szinten mint novemberben, miután az új megrendelések már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek. A gazdaság egyik motorja, az export hátramenetbe kapcsolt, mivel 2013 júliusa óta először a külföldi megrendelések is visszaestek.

Az euróövezet feldolgozóiparában novemberben változatlan maradt a foglalkoztatottság: az olasz, francia, osztrák és görög elbocsátásokat ellensúlyozta, hogy Németországban, Hollandiában, Spanyolországban és Írországban viszont új munkahelyek jöttek létre.

Az árnyomás lefelé mutatott novemberben is, mivel a termelői költségek és árak is mérsékelten csökkentek az egymást követő harmadik hónapban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com