EBRD-elnök: hibás lépésekhez vezethet az integráció-ellenes retorika

Suma Chakrabarti a tétlen szemlélés helyett válaszokat sürgetett a globalizáció kihívásaira, a kelet-közép-európai országokra váró feladatok között megemlítve az aktív korú lakosság számának csökkenését, az innovációs lemaradást a Nyugattal szemben és az energiaforrások alacsony hatékonyságú felhasználását.

Elmondta: a régió különböző adottsággal rendelkező országai más-más válaszokat adhatnak a kihívásokra, azonban nagy szükség van továbbra is a tőkebefektetések vonzására és a növekedés eredményeinek társadalmilag igazságos elosztására.



Suma Chakrabarti rámutatott: a környezetbarát infrastruktúra-beruházások rendkívül kedvezően hatnak a gazdasági növekedésre. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint, ha egy százalékkal nő GDP-ben az infrastruktúra aránya, az átlagosan 1,5 százalékos GDP-növekedést eredményez 4 év alatt. Ez nagyon gyors megtérülés - jegyezte meg.

Kiemelte: ezekbe a technológiákba a következő évtizedben jelentősen nő a globális befektetések mennyisége, 2015-ben 5 százalékkal, csaknem 290 milliárd dollárra nőtt a megújuló energiába befektetett tőke nagysága.

Suma Chakrabarti felhívta a figyelmet arra is, hogy a kelet-közép-európai régióba irányuló külföldi közvetlen tőkebefektetések aránya a GDP 2 százaléka körül áll, ez még mindig elmarad a világ többi részén lévő felzárkózó országokétól, ahol 3-4 százalék ez az arány.

Kiemelte: az infrastrukturális beruházásokba és a zöld technológiák fejlesztésébe be kell vonni a magántőkét is, el kell érni, hogy az állam és a magántőke együttműködése erősödjön a jövőben.

Az EBRD elnöke kérésre azt is elmondta, hogy az EBRD kiáll a megújuló energiát használó technológiák mellett, és nem fektet be magas karbontartalmú, nem-környezetbarát technológiákba. Ezt az irányvonalat az EBRD részvényesei, a nemzeti kormányok határozták meg - tette hozzá. Elismerte, hogy a mostani alacsony olajárak mellett nagyon csábító magas karbontartalmú technológiákba fektetni, de a régió kormányai kiállnak a párizsi klímaegyezményben foglalt vállalások, a fenntartható technológiák mellett.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke az egyik panelbeszélgetés során kiemelte: bár a Brexit miatt Európa egyik legerősebb tőkepiaca "távozik" az egységes európai piacról, ennek ellenére az egységes tőkepiaci szabályozást végig kell vinni az EU-ban.

Ennek során meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy egyszerűsítsék a tőzsdei kezdeményezések szabályozását, a kis- és középvállalkozások tőzsdére lépésének adminisztrációs kötelezettségeit is egyszerűbbé kell tenni, a kockázati tőkealapok szerepét erősíteni kellene. Jelezte, hogy konzultációt indítottak arról, szükség van-e egy egységes európai nyugdíjtermékre.

Valdis Dombrovskis is úgy ítélte meg: a fenntartható fejlődés elérése a zöld technológiák elterjedésének támogatását kell, hogy jelentse.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com