Elkezdődött Berlinben a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött pénteken Berlinben a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vására, a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche), a magyar standot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.

A jubileumi, 80. Nemzetközi Zöld Hét a hagyományoknak megfelelően házigazdák, a német mezőgazdasági miniszter és Berlin kormányzó polgármestere vásárjáró sétájával kezdődött. Christian Schmidt és Michael Müller a nemzeti standokat kereste fel, a magyar standnál Fazekas Sándor fogadta őket. A két német politikus után Sharon Dijksma holland mezőgazdasági miniszter látogatta meg a magyar standot egy 80 fős üzleti delegáció élén.

letöltés

Magyarország 43. alkalommal vesz részt az első számú nemzetközi mezőgazdasági szakkiállításon. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága szervezésében tucatnyi magyar vállalkozás több mint 300 négyzetméteren mutat be minőségi és prémium termékeket, például borokat, marcipándesszerteket, fűszerkrémeket, vadhús- és mangalicakészítményeket.

A Nemzetközi Zöld Héten 68 országból 1658 kiállító mutatja be termékeit. A szervezők szerint a január 25-ig tartó vásárt 400 ezer vendég, köztük 100 ezer szakmai látogató keresi fel.

A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén hetedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen részt vesz Fazekas Sándor.

A tanácskozás fő témái közé tartozik az EU és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodása - a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) nevű szerződés - a TTIP, az élelmiszerbiztonság, az éhínség elleni nemzetközi küzdelem és az EU-t sújtó orosz mezőgazdasági embargó, amellyel kapcsolatban Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa folytat tárgyalásokat a német fővárosban.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com