Minden eddiginél nagyobb alapterületen nyílik meg az Art Market Budapest

Minden eddiginél nagyobb alapterületen, 8000 négyzetméteren nyílik meg csütörtökön az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, amely négy napon át, csaknem 30 ország több mint 500 művészének több ezer alkotásával várja a közönséget a Bálna Budapest épületében.

Karácsonyi Magyar Ízek Utcája a Millenárison

Különleges karácsonyi kiadással jelentkezik a Magyar Ízek Utcája december 17. és 24. között a Millenárison, ahol a gasztrovásár mellett családi programok is várják az érdeklődőket.

Vásár, táncház, koncertek, gyermek- és családi programok hétvégén a Hagyományok Házában

Egyedi portékákkal, kézműves workshopokkal, népzenei koncertekkel és táncházzal, zenés-táncos előadásokkal, valamint gyermek- és családi programokkal is várja a közönséget péntektől vasárnapig a Budai Vigadóban a Hagyományok Háza az Ünnepváró Vásár elnevezésű adventi rendezvényen.
A visegrádi országok dizájnerei is bemutatkoznak a WAMP-on

A visegrádi országok dizájnerei is bemutatkoznak a WAMP-on

A visegrádi országokból érkező több mint húsz dizájner mellett csaknem száz tervező termékei várják a dizájn kedvelőit az év első WAMP vásáron vasárnap a Millenáris parkban. A Nemzetközi Visegrádi Ala...
Elkezdődött Berlinben a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött Berlinben a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött pénteken Berlinben a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vására, a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche), a magyar standot Fazekas Sándor földm...
Karácsony a múzeumban - Budapesten és Bécsben

Karácsony a múzeumban - Budapesten és Bécsben

A XIX. századra nyúlik vissza, hogy a két főváros hasonló kulturális programokkal csalogatta az érdeklődőket. Az adventi vásárok idén is mindkét fővárosban ezreket vonzzanak. Sokan keresik a hidegben ...
Magyar ízek karácsonyi vására az Erzsébet téren

Magyar ízek karácsonyi vására az Erzsébet téren

Ízesített krémsajtokkal, erdélyi füstölt csülökkel, pálinkával és fahéjjal kevert akácmézzel, valamint csokoládékülönlegességekkel is várják a látogatókat a magyar ízek karácsonyi vásárán Budapesten. ...
Újra lesz autókiállítás és -vásár novemberben Budapesten

Újra lesz autókiállítás és -vásár novemberben Budapesten

Mobilitás 2014 autókiállítás és -vásár néven, közel 10 év kihagyás után november 21. és 23. között újra lesz autó bemutató Budapesten a Syma csarnokban - jelentette be Gablini Gábor, a Gépjármű Márkak...
Szárnyas Sárkány hete

Szárnyas Sárkány hete

2014. július 11. és 13-a között nemzetközi utcaszínházi fesztivált rendeznek Nyírbátorban immár huszonkettedik alkalommal. A gazdag programban a színi előadások mellett lesz világ-, folk- és etnoze...
Kaktuszkiállítás a Füvészkertben

Kaktuszkiállítás a Füvészkertben

Idén tavasszal is megrendezi a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete (MKOE) hagyományos kaktuszkiállítását május 16. és 18. között a Füvészkertben, ahol a legritkább és legkülönlegesebb fajokból l...
Tizenkét magyar könyv a Szófiai Nemzetközi Könyvvásáron

Tizenkét magyar könyv a Szófiai Nemzetközi Könyvvásáron

Tizenkét magyar könyvet mutatnak be bolgár fordításban a kedden kezdődő és vasárnapig tartó Szófiai Nemzetközi Könyvvásáron, amelyen idén Oroszország a díszvendég. A Nemzeti Kulturális Alap Publish...
Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

76. alkalommal nyitja meg kapuit szeptember 18-án az OMÉK a budapesti Hungexpo vásárközpontban. Az idei mottó: "A magyar föld legjava". A magyar mezőgazdasági termékek évszázadok óta rangos helyet ...