Újra lesz autókiállítás és -vásár novemberben Budapesten

Mobilitás 2014 autókiállítás és -vásár néven, közel 10 év kihagyás után november 21. és 23. között újra lesz autó bemutató Budapesten a Syma csarnokban - jelentette be Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón a helyszínen.

logo-gemoszAzt, hogy 24 autó és 3 motorkerékpár márka együtt legyen 7 ezer négyzetméteren, az tette lehetővé, hogy 14 hónapja egyenletesen növekszik az új autók eladása - tette hozzá az elnök.

A 2008-as válság óta drámaian, 70 százalékkal esett vissza az új autók piaca Magyarországon. Az addigi 1100 szalon - amely 850 tulajdonos kezében volt -, mára 470 szalonná olvadt, míg a tulajdonosok száma 270-re csökkent - ismertette az adatokat Gablini Gábor.

A csökkenés magyar - többnyire családi - tulajdonban lévő kkv-k elvesztésével járt. Mára már vannak olyan régiók az országban, amelyekben meghatározó márkák nincsenek jelen.

A jövőben a kereskedők elsősorban szakértők és tanácsadók lesznek, ezeket a funkciókat követi csak az értékesítés - vélte az elnök.

Kovács Ákos, a rendezvény igazgatója elmondta, hogy a márkakereskedők mellett jelen lesz a háttéripar is a bemutatón, továbbá meghívták a használtautó-kereskedők, a független javítók és a bontósok szakmai szervezeteit is.
A bemutatón 100 kocsi áll rendelkezésre teszt-vezetésre. Ezektől függetlenül valamennyi - jelenleg forgalomban lévő - tisztán elektromos autót is ki lehet próbálni - tette hozzá az igazgató.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com