Esett a szlovén logisztikai cégek részvényárfolyama Magyarország kivonulása miatt a Koper-Divaca vasútvonal építéséből
Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn esett az Intereuropa logisztikai vállalat és a koperi kikötő részvényeinek árfolyama a ljubljanai tőzsdén, miután Magyarország pénteken bejelentette: bár szeretett volna, mégsem vesz részt a koperi kikötő fejlesztésében és az oda vezető vasút bővítésében - közölte a helyi sajtó.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) beszélt erről. Hozzátette: "a magyar kormány a tengerhez kijutás ügyében Kopert "zárójelbe teszi" és Triesztben keres kikötőszerzési és -beruházási tárgyalásokat".
"Mindezért csak saját magunkat okolhatjuk" - húzta alá Cerar, majd hozzáfűzte: ahelyett, hogy már épülne a második vágány, egy évet elveszítettek a témában rendezett két népszavazással, amely mindkétszer érvénytelen lett, most pedig Magyarország kivonulása a projektből okoz fennakadásokat. Alenka Bratusek közlekedési miniszter ugyanakkor többször is azt hangoztatta, hogy Szlovénia egyedül is képes megépíteni a második vágányt. A szlovén rádiónak adott interjújában azt mondta: "Orbán úr elmondta a véleményét, csak annyit tennék hozzá a témához, hogy olyan feltételek mellett, amilyeneket Magyarország szabott, Orbán úr a saját országába nem engedne be külföldi befektetőket".
Budapest korábban jelezte, hogy kész anyagilag - akár 200 millió euróval - támogatni a szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjét, a Koper-Divaca vasútvonal 27 kilométer hosszú szakaszán egy második vágány építését. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő.
A tárcavezető az interjúban azt is elmondta, hogy javasolni fogja a kormánynak, Szlovénia egyedül vegyen részt a projektben, amelyről egyelőre elmondása szerint még nem lehet tudni, mennyibe fog pontosan kerülni, mert még várja a végleges számításokat. Újságírói kérdésre válaszolva, Szlovénia miből finanszírozza majd az "elveszett 200 millió eurós magyar befektetést", a miniszter azt válaszolta, valószínűleg hitelt vesznek fel.
(Forrás: MTI)

Ljubljanában vegyes érzésekkel fogadták a hírt, amelyről a szlovén sajtó az MTI-ből szerzett tudomást.

Hozzászólások