Folytatódik az amerikai elnökválasztást követő ralli

A tőzsdei ralli, amely Donald Trump váratlan elnökválasztási győzelme után indult el, de a beiktatást megelőző egy-két hétben megtorpant, újabb lendületet vett annak nyomán, hogy Trump már első hivatali napjaiban több jelentős rendeletet írt alá.

A 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA mutatója a november 8-i elnökválasztás óta többször is megostromolta a húszezres küszöböt, de mindannyiszor lefordult róla, pedig január 6-án már kevesebb mint 1 pont hiányzott.



A befektetők díjazták az új adminisztráció gazdasági növekedést ösztönző politikáját és az ígért adócsökkentéseket, de az elnök beiktatását megelőző napokban a részletek hiányában felülkerekedett az óvatosság, és az index mérsékelten csökkent. Tim Ghriskey, a Solaris csoport vezető befektetési elemzője szerint a mostani fordulatot az eredményezte, hogy Donald Trump már elnökségének első napjaiban rendkívül aktív volt, több fontos rendeletet aláírt, ami azt jelezheti, hogy az eddig vártnál is gyorsabb változások következnek. Ha a Dow Jones értéke záráskor is 20 ezer pont felett lesz, akkor az azt jelenti, hogy 42 kereskedési nap alatt emelkedett ezer pontot, 19 ezerről 20 ezerre, ami a második legrövidebb idő.

Ennél gyorsabban csak egyszer, 1999-ben nőtt az index, akkor március 29. és május 3. között, 24 kereskedési nap alatt ugrott 10 ezerről 11 ezer pontra az értéke. A DJIA a 18 ezer és a 19 ezer pont közötti különbséget 483 kereskedési nap alatt "küzdötte le", és tavaly november 22-én lépte át először a 19 ezres határt. Azóta alapvetően a pénzügyi vállalatok, köztük a Goldman Sachs és a JPMorgan hajtották a növekedést, mintegy 20 százalékkal hozzájárulva az emelkedéshez.

Az említett két nagybank árfolyamát felfelé repítette az a meggyőződés, hogy Trump várható fiskális élénkítő intézkedéseinek eredményeként felpörög az infláció és emelkednek a kamatok. A Dow Jones szerdán eddigi napi csúcsán 20 057,89 ponton, 0,72 százalékos nyereségben állt. A lendületes emelkedést nagyban segítette, hogy a nap nyerteseként a Boeing repülőgépgyártó több mint 4 százalékkal drágult a kedvező adatokat tartalmazó gyorsjelentése nyomán.

A New York-i tőzsde másik két irányadó indexe, a Standard & Poor's 500-as mutató és a Nasdaq Composite mutatója ugyancsak újabb történelmi rekordot döntött az eddigi szerdai kereskedésben.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com