Hat éve először 6 százalék alatt a brit munkanélküliség

Hat százalék alá, több mint hat éve nem mért mélypontra csökkent az állástalanok aránya Nagy-Britanniában a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint.

brit_zaszlo__k8kAz ONS közölte, hogy a novemberrel zárult három hónapban átlagosan 5,8 százalékos volt a munkanélküliség.
Az előző három hónapban 6 százalék, az egy évvel korábbi szeptember-novemberi időszakban még 7,1 százalék volt a munkanélküliek aránya Nagy-Britanniában.

A most mért munkanélküliségi ráta a 2008. június-augusztusi időszak óta a legalacsonyabb.
Az alkalmazotti átlagbér 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, miközben a tizenkét havi infláció 0,5 százalékra - másfél évtizedes mélypontra - lassult, vagyis a reálbérek gyorsuló ütemben emelkednek a brit gazdaságban.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a munkanélküliségi és béremelkedési adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: előrejelzése szerint az éves összevetésű brit infláció a következő hónapokban valószínűleg negatív tartományba süllyed a csökkenő élelmiszer- és energiahordozó-árak miatt. A ház szerint az inflációs és a bérnövekedési pályák ilyen mértékű divergenciája azt jelenti, hogy a brit életszínvonal várhatóan jelentősen emelkedik 2015-ben.

Egy másik nagy citybeli elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak szerdai helyzetértékelése szerint ugyanakkor éppen az egyre inkább érzékelhető deflációs kockázat késleltetheti a Bank of England - a brit jegybank - monetáris szigorítási ciklusának elkezdését, különösen akkor, ha lefelé indul az inflációs várakozás is, ami visszaható erőként még lejjebb nyomhatja az inflációt.

A Capital Economics elemzői szerint ebben a környezetben csak nagyon fokozatos monetáris szigorítás várható, és elképzelhető, hogy a Bank of England csak jövőre kezdi emelni alapkamatát.

A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta 0,50 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát.

Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a Bank of England irányadó kamata.

A brit jegybank január eleji - idei első - kamatdöntő üléséről ugyancsak szerdán kiadott jegyzőkönyv tanúsága szerint a monetáris tanács mind a kilenc tagja a kamattartásra szavazott. Tavaly július óta ez az első eset, hogy a tanács egyetlen tagja sem voksolt kamatemelésre.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com