IEA: százmilliárd dollárba kerül a régi atomreaktorok leállítása

Több mint százmilliárd dollárba kerül a következő 25 évben a világ régi atomreaktorainak leállítása és a felhalmozódott szennyezőanyagok eltakarítása a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán Londonban ismertetett éves jelentése szerint.

ieaAz IEA becslése szerint 2040-ig kétszáz reaktort kell leállítani világszerte, miközben a leszerelési költségeket komoly bizonytalanság övezi, tekintettel arra, hogy egyelőre korlátozottak az atomerőművek lebontásában szerzett tapasztalatok. Az elmúlt negyven évben mindössze tíz reaktort állítottak le véglegesen világszerte.

Fatih Birol, az IEA főközgazdásza a szerdai Financial Timesnak nyilatkozva felszólította a világ felügyeleti hatóságait és közműszolgáltatóit arra, hogy különítsenek el elégséges forrásokat az atomerőművek leszerelésének jövőbeni költségeire. Birol a londoni gazdasági napilapnak hangsúlyozta, hogy hat évtizede működnek kereskedelmi atomerőművek a világban, ám eddig egyetlen ország sem épített ki olyan létesítményt, amely alkalmas a nukleáris hulladék végleges eltávolítására.

A Financial Times kommentárja szerint mindez "óhatatlanul kérdéseket vet fel" az atomenergia-termelés gazdaságosságával kapcsolatban, éppen egy olyan időszakban, amikor például Kína és Nagy-Britannia is jelentős reaktorépítési programokba kezd.

Az IEA előrejelzése szerint az elhasznált nukleáris fűtőanyag mennyisége 2040-ig megkétszereződik és globálisan meghaladja a 700 ezer tonnát.

Paul Dorfman, az egyik neves londoni egyetem, a University College London (UCL) energiaipari kutatóintézetének vezetője a Financial Timesnak kijelentette: az IEA 100 milliárd dolláros költségbecslése csak a reaktorok leszerelésére vonatkozik, és nem tartalmazza a hulladék végleges eltávolításának árát. Dorfman szerint jelenleg nincs olyan kidolgozott módszer, amely bizonyítottan alkalmazható lenne a sugárzó nukleáris hulladéktömeg felszámolására.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com