Joseph Stiglitz: nem kell a kínai gazdaság összeomlásától tartani

Kínának nem kell kataklizmikus mértékű gazdasági lassulással számolnia, a tőzsdék év eleji összeomlása pedig elsősorban a nem kellőképpen átgondolt "circuit breaker" árfolyamfigyelő mechanizmusnak volt tulajdonítható - jelentette ki Joseph Stiglitz Nobel-emlékdíjas közgazdász, a New York-i Columbia Egyetem professzora a Bloomberg tévének Sanghajban adott interjúban.

A kereskedést az év első hetében a kínait tőzsdéken két alkalommal is leállító árfolyamfigyelő automatizmust nem tervezték meg kellő gondossággal - mondta Joseph Stiglitz. A tőzsdei kereskedés felfüggesztése és a jüan árfolyamának a csökkenése sajnos csak súlyosbította a befektetők aggodalmát a gazdasági növekedés további lassulásával kapcsolatban.

UBS_Logo

Kifejtette: ami a reálgazdaságban és ami a pénzpiacokon történik, az soha nem volt egy és ugyanaz. Ami most Kínában zajlik, az mindenképpen gazdasági lassulás, de semmiképpen nem nevezhető "kataklizmikus" mértékű lassulásnak.

A kínai hatóságok eltörölték az árfolyamfigyelő automatizmust arra hivatkozva, hogy az csak súlyosbította a pánikot, ahelyett, hogy csillapította volna azt. A történtek is azt bizonyítják, hogy az érvényes szabályok igenis számítanak és ugyanúgy alkalmasak a volatilitás fokozására, mint csillapítására - mutatott rá Joseph Stiglitz.

A közgazdász professzor szerint a kínai kormány kínálati oldalra összpontosító reformtörekvései még inkább lassítani fogják a gazdasági növekedést, hacsak nem egészítik ki keresletösztönző intézkedésekkel.

Stiglitz szerint a tervezett reformok elsősorban az állami vállalatok kapacitás- és munkaerőtöbbletének a kezelésére összpontosítanak. "A kínálati oldalra összpontosító reformok azonban nincsenek szinkronban a világgazdasági folyamatokkal" - mutatott rá. "A globális kereslet csökken, Kína pedig már szerves része a világgazdaságnak. Vannak persze a gazdasági teljesítményt befolyásoló belső tényezők is, de ha nem gondoskodnak a kereslet megfelelő mértékű ösztönzéséről, a gazdasági lassulás csak súlyosbodhat" - fejtette ki.

Joseph Stiglitz a Bloomberg tévének adott interjúban elmondta: a volatilis évkezdet megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a világgazdaság az idén sem fog jobban teljesíteni, mint tavaly. Rámutatott, hogy az amerikai Fed például már az év eleji piaci zavarok előtt jelezte szándékát a kamatemelések szüneteltetésére, mivel "az amerikai gazdaság még nem gyógyult fel teljes mértékben".

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com